A Goldman Sachs jelentősen megemelte az európai irányadó gázárra vonatkozó idei előrejelzését.
Andy Burnham hétfőn hivatalosan is átvette a brit miniszterelnöki posztot, miután Keir Starmer benyújtotta lemondását. A korábbi Greater Manchester-i polgármester ezzel tíz éven belül a hetedik brit kormányfő lett. Első beszédében azt ígérte, hogy "újrahuzalozza" Nagy-Britanniát, stabilabb politikát teremt, valamint gyors megoldásokat kínál a megélhetési válságra és a gyengén teljesítő közszolgáltatások problémáira.
Burnham politikai programjának középpontjában az állam átalakítása és a gazdasági egyenlőtlenségek csökkentése áll. Szerinte Nagy-Britannia túlzottan központosított, ami visszafogja a gazdasági növekedést és növeli a London, illetve az ország többi része közötti különbségeket - írja a Reuters.
A korábbi manchesteri polgármester ezért nagyobb döntési jogköröket adna a régióknak, és egy tízéves gazdasági reformprogramot indítana, amelynek célja a termelékenység növelése és az életszínvonal javítása.
Az új miniszterelnök első intézkedései között szerepel a korábban vitatott digitális személyazonosító rendszer terveinek visszavonása. Emellett megkezdte kabinetjének összeállítását is. A pénzügyminiszteri poszt egyik legesélyesebb várományosa Shabana Mahmood.
Burnham azt is jelezte, hogy nagyobb állami szerepvállalást tart szükségesnek a közszolgáltatásokban, különösen a víziközművek működtetésében. A pénzügyi nehézségekkel küzdő Thames Water jövőjével kapcsolatban is nyitott az állami beavatkozásra.
A Munkáspárt vezetői szerint Burnham kinevezése kulcsfontosságú lehet a Nigel Farage vezette Reform UK előretörésének megállításában. Az új miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem a populista párt politikájának átvételével kívánja visszaszerezni a választók bizalmát, hanem a Munkáspárt saját programjával. Burnham szerint az ország az elmúlt évek politikai instabilitása után kiszámíthatóbb kormányzásra és hosszú távú reformokra vágyik.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nehéz gazdasági örökséget vesz át
Az új brit miniszterelnök hivatalba lépésekor továbbra is magas megélhetési költségekkel, lassú gazdasági növekedéssel és jelentős költségvetési kihívásokkal kell szembenéznie. Programja szerint elsődleges cél az energiaárak mérséklése, a közlekedési költségek csökkentése, valamint a közszolgáltatások hatékonyságának javítása.
A következő hónapok egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy a kabinet miként tudja finanszírozni a nagyszabású reformokat úgy, hogy közben ne növelje jelentősen a lakosság adóterheit.







