A fogadó százszoros nyereményszorzóval találta el egy labdarúgó gólszerzését, az állami vállalat azonban utólag érvénytelenítette a szelvényt.
A West Bromwich Albion mindössze 44 nap után menesztette vezetőedzőjét, Eric Ramsay-t, mivel a szakember kilenc mérkőzés alatt egyetlen győzelmet sem tudott aratni a csapattal - közölte a The Guardian.
A 34 éves tréner január 11-én, Ryan Mason távozását követően írt alá két és fél évre a klubhoz. Ramsay korábban a Manchester United stábjában dolgozott, majd az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő Minnesota Unitedtől tért vissza az angol másodosztályba. A váltás azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a csapat nyolc bajnoki mérkőzésen maradt nyeretlen, az FA-kupából pedig a Norwich City búcsúztatta őket.
A menesztésről szóló döntést a Charlton Athletic elleni, hazai pályán elért 1–1-es döntetlent követően hozták meg. A mérkőzés lefújása után a szurkolók kifütyülték a csapatot, Shilen Patel klubtulajdonos pedig azonnal magához hívatta Ramsay-t és segítőjét, Dennis Lawrence-t. A vezetőedző mellett Lawrence is távozik a klubtól, az első csapat irányítását pedig ideiglenesen James Morrison veszi át.
A mindössze 44 napig tartó megbízatás új negatív rekordot jelent a klub történetében. Ramsay ezzel Pepe Melt és Tony Mowbrayt előzte meg a sorban, akik 17 mérkőzésig tartó időszakukkal tartották a legrövidebb edzői kinevezés negatív csúcsát. A West Brom jelenleg a Championship 21. helyén áll, előnye mindössze egy pont a kiesőzónához képest.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.








