Több mint 22 ezer milliárd forintot kezelnek a befektetési alapok, de nem minden kategória tudott erősödni.
Most érkezett: elárulta a szerb elnök, hogy mennyiért vásárolta be magát a MOL a NIS olajtársaságba
Aleksandar Vucsics szerb elnök televíziós bejelentése szerint a MOL 900 millió és 1 milliárd euró közötti összeget fizet a szerb NIS olajtársaság 56 százalékos tulajdonrészéért.
A Reuters hírügynökség beszámolója szerint a szerb államfő hétfői nyilatkozatában először ismertette a MOL által fizetendő vételár nagyságrendjét. A magyar olajcég már január 19-én hivatalosan bejelentette, hogy meg kívánja szerezni a NIS többségi tulajdonrészét, ám akkor még nem közölt részletes pénzügyi feltételeket.
„Ha jók az értesüléseim, az ár 900 millió és 1 milliárd euró között volt az 56 százalékos részesedésért" – mondta Vucsics elnök a televíziós interjúban.
A tranzakció egyre valószínűbbé válása érezhetően támogatta a MOL tőzsdei teljesítményét. A befektetők kedvezően fogadták a fejleményeket, amit a részvényárfolyam dinamikus emelkedése is tükrözött.
Ahogyan korábban beszámoltunk róla, Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala február 20-ig meghosszabbította a Szerbiai Kőolajipari Vállalat működési engedélyét.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







