6 °C Budapest
Egy NASA által készített kép digitális javítása. A művész fokozta az élességet, a fehér és a fekete pontot. Ezenkívül a művész hozzáadta a textúrát, a tisztaságot és a dehaze-t. A színeket a művész véleménye szerint korrigálta.

Ezt már nem lehet visszafordítani? Aggasztó folyamatok indultak el a Föld klímájában: itt a figyelmeztetés

2025. december 22. 04:16

Az emberiség olyan éghajlati billenőpontok közelébe ért, amelyek átlépése önmagukat erősítő, visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el – és a kutatások szerint az első küszöböt, a korallzátonyok széles körű pusztulását már el is értük - írta meg a Portfolio.

A tudományos közösség egyre erőteljesebben figyelmeztet arra, hogy a Föld éghajlati rendszere olyan kritikus pontok közelébe érkezett, amelyek átlépése után visszafordíthatatlan, önmagukat erősítő folyamatok indulhatnak be. A döntéshozók egy része továbbra is hajlamos bagatellizálni a kockázatokat, miközben a kutatások szerint az első billenőpontot már elértük: a korallzátonyok tömeges pusztulása ezt egyértelműen jelzi.

A billenőelemek – vagy más néven fordulópontok – koncepciója nem új. Timothy Lenton és munkatársai már 2008-ban publikálták úttörő tanulmányukat, amelyben azonosították a Föld rendszerének azokat a makroszintű alrendszereit, amelyek a globális felmelegedés hatására hirtelen, drámai átalakuláson mehetnek keresztül. Kutatásuk olyan szubkontinentális méretű alrendszerekre hívta fel a figyelmet, mint a grönlandi és a nyugat-antarktiszi jégtakaró, az atlanti meridionális óceáni áramlási rendszer (AMOC), az amazonasi esőerdők vagy az örökfagy területei.

A billenőpont lényegében egy olyan kritikus küszöb, amely után az adott rendszer minőségileg új állapotba kerül, akár viszonylag kisméretű külső hatásra is. Paleoklimatológiai megfigyelések és modellezési eredmények alapján ma már 15, potenciálisan aktív billenőelemet tartanak számon a kutatók. A megfigyelések szerint a nyugat-antarktiszi jégtakaró egyes részei már túl is lehetnek ezen a ponton, míg a grönlandi jégtakaró, az atlanti áramlatok és az amazonasi esőerdő esetében a destabilizálódás korai jeleit azonosították.

Különösen aggasztó az óceáni áramlatok helyzete. Az atlanti meridionális áramlási rendszer – amelynek része a Golf-áramlat is – összeomlását valószínűleg közbenső billenőpontok sorozata előzheti meg. Ezek az áramlás működésében bekövetkező kisebb, de hirtelen változások, amelyek dominóeffektusként vezethetnek el a teljes rendszer leállásához. A pontos, hosszú távú mérések hiánya miatt azonban rendkívül nehéz előre jelezni, mikor következhet be ez az átalakulás.

A Nature folyóiratban nemrég megjelent elemzés szerint a korallzátony-ökoszisztémák degradációja azt mutatja, hogy "a Föld elérte az egyik éghajlati billenőpontot". Az óceánok savasodása különösen súlyosan érinti a mészvázat építő szervezeteket. A növekvő szén-dioxid-kibocsátás miatt az óceánok egyre több CO2-t nyelnek el, ami csökkenti a karbonátionok mennyiségét. Szélsőséges esetben a korallok és kagylók váza akár fel is oldódhat.

Nem minden billenőpont jár azonban kizárólag negatív következményekkel. Tim Lenton és Simon Sharpe kutatásai rámutatnak, hogy a gazdaságban és a társadalomban pozitív billenőpontok is aktiválhatók. A megújuló energiára való átállás például olyan dinamikát indíthat el, amely önerősítő módon felgyorsítja a dekarbonizációt. A 2008–2009-es pénzügyi válság jól mutatta, miként terjedhetnek kaszkádszerűen a változások egy összetett rendszerben – ugyanez a mechanizmus tudatosan is kihasználható egy fenntarthatóbb pálya irányába.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A tudományos konszenzus szerint "a Föld már elhagyhatta a biztonságos éghajlati állapotot, amikor a hőmérséklet emelkedése meghaladta az 1 °C-ot az ipari forradalmat megelőző időszakhoz képest". Egyre több kutatás jelzi, hogy még a párizsi klímamegállapodás 1,5–2 °C-os célkitűzése sem feltétlenül elegendő a veszélyes fordulópontok elkerüléséhez. A novemberi, brazíliai klímacsúcsra készített jelentés egyértelműen fogalmaz: "a világ már elérte az első éghajlati fordulópontot a melegvízi korallzátonyok széles körű pusztulásával (fehéredésével)".

Az amazonasi esőerdő összeomlása akár már 1,5 °C-os globális felmelegedésnél bekövetkezhet, az éghajlatváltozás és az erdőirtás együttes hatására. Az atlanti áramlási rendszer összeomlásának kockázata 2 °C alatt is valós. A szakértők figyelmeztetése világos: "minden tizedfok, amellyel több éven át meghaladjuk az 1,5 °C-ot, növekvő kockázatot jelent".

Manjana Milkoreit politológus szerint "rendelkezünk a tudással az éghajlati billenőpontok átlépésének megakadályozására. Amire szükségünk van, az egy olyan kormányzási forma, amely megfelel ezen kihívás természetének". A COP30 klímacsúcs ugyanakkor nem hozott áttörő előrelépést, így egyelőre inkább a pozitív technológiai és társadalmi fordulópontok felgyorsításában bízhatnak mindazok, akik a katasztrofális következmények elkerülését sürgetik.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 22. hétfő
Zénó
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?