14 °C Budapest
A Ryanair olaszországi fapados légitársaság Boeing 737-800 típusú utasszállító repülőgépének kabinbelsője.

Újabb fejlemények: az Air India vezérigazgatója szerint néhányan túlélték az ahmedábádi légikatasztrófát

MTI
2025. június 12. 17:55

Néhány utas túlélte a csütörtöki ahmedábádi légikatasztrófát - jelentette be az Air India vezérigazgatója, hozzátéve, hogy a sérülteket kórházban ápolják.

Az X-en is közzétett videóüzenetében a vezérigazgató,Campbell Wilson elmondta, a légitársaság szorosan együttműködik a mentést végző hatóságokkal. "A vizsgálat még eltart egy ideig, de amit tudunk, már most megteszünk" - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a légitársaság forródrótot hozott létre, ahol a hozzátartozók érdeklődhetnek szeretteikről.

Bár a katasztrófát követően nem sokkal a nyugat-indiai város rendőrsége azt közölte, hogy a szerencsétlenséget feltehetően senki nem élte túl, G.S. Malik rendőrfőnök később beszámolt egy túlélőről, akiről az indiai NDTV televíziós társaságnak is sikerült felvételeket közreadnia. Feltételezik, hogy egy kórházban ápolt személy is a lezuhant repülőgépen utazott.

Az Air India Ahmadabádból a londoni Gatwick repülőtérre tartó AI171-es járatszámú Boeing 787 Dreamliner típusú repülőgépe 5 perccel a felszállás után, helyi idő szerint kora délután zuhant le a város repülőterétől nem messze, lakott területen, 242 emberrel a fedélzetén. G.S. Malik elmondta: mivel a gép lakott területen zuhant le, ahol számos iroda és egy orvosi szálló is működött, több helyi halálos áldozata is van a katasztrófának. Danandzsaj Dvivedi, a gudzsaráti kormányzat egyik magas rangú tisztségviselője azt mondta, a szállón mintegy 50-en is megsérülhettek, amikor a repülőgép az épületre zuhant.

Ahmadábád a Pakisztánnal határos Gudzsarát állam legnagyobb városa. Nemzetközi repülőtere, amely a hetedik legforgalmasabb Indiában, egy sűrűn lakott városnegyed közepén helyezkedik el. A repülőtér forgalmát a baleset után felfüggesztették.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 11. péntek
Nóra, Lili
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?