A miniszterelnök az első száz nap eredményeiről tájékoztatja Baka András köztársasági elnököt, emellett cáfolta a paksi fenékküszöbbel kapcsolatos, szerinte pánikkeltő sajtóhíreket.
Mark Carney volt jegybankelnököt, Justin Trudeau kanadai miniszterelnök gazdasági tanácsadóját választotta meg pártelnöknek vasárnap este a kormányzó Liberális Párt, és ezáltal ő lesz az ország következő miniszterelnöke is.
Carney a szavazatok 85,9 százalékát szerezte meg a pártbeli választáson. Az új pártelnök csak azután veszi át a miniszterelnöki posztot, hogy Trudeau hivatalosan is lemond, utóbbi az erről szóló levelet várhatóan a következő napokban adja át Mary Simon főkormányzónak.
Carney megválasztása után a párt kongresszusán egyebek között azt mondta, hogy a Donald Trump amerikai elnök által bejelentett vámokat tekinti most az ország szempontjából a legnagyobb veszélynek. "Ezeket a sötét napokat egy olyan ország hozta ránk, amelyben már nem bízhatunk" - jelentette ki. Trumpnak azon nyilatkozataira utalva pedig, miszerint Kanadának tagállamként csatlakoznia kellene az Egyesült Államokhoz, a liberális pártvezető leszögezte: "Amerika nem Kanada. Kanada pedig soha, de soha nem lesz Amerika része, semmilyen formában. (...) Nem mi akartuk ezt a harcot, de a kanadaiak mindig készen állnak, ha valaki kesztyűt dob nekik."
A leendő miniszterelnök azt is megígérte, hogy "kormánya egy erősebb gazdaság kiépítésére, a megbízható kereskedelmi partnerekkel való új kereskedelmi kapcsolatok kialakítására és a határok biztonságossá tételére irányuló tervet fog végrehajtani".
Justin Trudeau tavaly átalakította kabinetjét, és ezen belül elvette a pénzügyminiszteri tárcát helyettesétől, Chrystia Freelandtól. Ennek hatására Freeland lemondott kormányfőhelyettesi posztjáról is, és vele együtt "személyes okokra" hivatkozva távozott a kabinetből Sean Fraser lakásügyi, infrastrukturális és közösségi miniszter is. Ezek miatt többen a Liberális Pártban és az ellenzék is azt követelte, hogy Trudeau mondjon le, mert szerintük elvesztette az irányítást kormánya fölött. Trudeau a rá nehezedő nyomás hatására végül kénytelen volt lemondani a pártelnöki és a kormányfői posztról, amelyeket 2015 óta töltött be.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







