Franciaország a nyugati szankciókat megkerülő, orosz kőolajat szállító árnyékflotta visszaszorítása érdekében a vonatkozó büntetési tételek megduplázására készül.
Ötre emelkedett a csehországi árvíz halálos áldozatainak száma, nyolc személy pedig eltűnt, őket továbbra is nagy erőkkel keresik – jelentette be Vít Rakusan cseh belügyminiszter szerdán késő éjjel a CNN Prima News hírtévében.
Petr Fiala kormányfő azt közölte, hogy az árvíz napjaiban - szombattól szerdáig - több mint 19 ezer embert telepítettek ki országszerte. Egy részük még a következő napokban sem térhet vissza otthonába, mert az árvíz által elöntött épületeket előbb a statikusoknak kell megvizsgálniuk, hogy lakhatók-e, érdemes-e újjáépíteni őket, vagy annyira megsérültek, hogy le kell őket bontani.
Az árvíz által egyik leginkább sújtott város, az észak-morvaországi Opava polgármestere szerint az ár a mintegy 60 ezer lakosú településen tíz négyzetkilométernyi területen pusztított, okozott nagy károkat, ahol több mint 6500 épület áll. Csehország 15 ezer nedvességelszívó gépet kért Brüsszeltől, mert ezekből nagy a hiány. A cseh tűzoltóság és a mentőszolgálatok eddig nyolcezer páramentesítő készüléket bocsátottak a lakosság rendelkezésére saját felszereléseikből.
Továbbra is gondok vannak az áramszolgáltatással. Csütörtökön reggel még mintegy 35 ezer háztartás volt áram nélkül, elsősorban a Morva-sziléziai régióban. A vasúti közlekedés több mint 20 helyi vonalon szünetel, s a közlekedés teljes újraindítását a jövő hét elejére ígérte a cseh vasúttársaság.
A megáradt folyók vízszintje országszerte csökken, már csak egy helyen van legmagasabb szintű árvízveszély. Petr Pavel cseh államfő szerdán előzetes bejelentés nélkül meglátogatta a Morva-sziléziai régiót, s felkereste a leginkább árvíz sújtotta helyeket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A károk hatalmasak, az újjáépítés több helyen nem hónapokig, hanem évekig fog tartani
– mondta késő éjjel az elnök.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








