A szakértők szerint bár meglepő, de két látszólag ellentmondásos csoport figyelhető meg a pénzváltók ügyfelei között.
Kamala Harris alelnök a Demokrata Párt chicagói jelöltállító gyűlésének negyedik napján mondott beszédet, amelyben hivatalosan is elfogadta a párt elnökjelöltségét. Beszéde során személyes történetein keresztül érzékeltette elkötelezettségét a társadalmi igazságosság iránt, miközben keményen bírálta republikánus ellenfelét, Donald Trumpot. Harris beszédében a jövőbe mutató terveit és külpolitikai elképzeléseit is részletesen kifejtette, hangsúlyozva Amerika középosztályának megerősítését.
Beszédet mondott a Demokrata Párt chicagói jelöltállító gyűlésének negyedik napján Kamala Harris alelnök, aki elfogadta a párt jelölését, így - ugyan ez már csak formaság volt - hivatalosan is ő lesz az elnökjelölt.
A BBC szerint Kamala Harris hangsúlyozta, hogy ügyészi karrierjének alakulásában jelentős szerepet játszott édesanyja, aki példaképként inspirálta őt. Emellett megemlékezett egy gyerekkori barátnőjéről, aki szexuális bántalmazást szenvedett el, és ez arra ösztönözte Harrist, hogy elkötelezetten harcoljon mindenféle bántalmazás ellen.
Harris köszönetet mondott Joe Bidennek, aki visszalépett a versenyből, és élesen bírálta republikánus ellenfelét, Donald Trumpot, akit „veszélyes és komolytalan” személynek nevezett. Figyelmeztette hallgatóságát Trump megválasztásának „rendkívül súlyos” következményeire, és arra buzdította az amerikaiakat, hogy „álljanak ki azért az országért, amelyet szeretnek.”
Trump kapcsán kitért a Project 2025 programra is, amely a volt elnök új hivatalos terve, és amit a Heritage Foundation készített. Harris szerint ez a program visszahúzná Amerikát a múltba, míg ő egy új jövőt képzel el, amely egy erős és bővülő középosztályra épül. Kiemelte, hogy a középosztály mindig is létfontosságú volt Amerika sikeréhez.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A külpolitikát illetően Harris határozott fellépést ígért, külön megemlítve az orosz-ukrán és a Hamász-izraeli konfliktusokat. Az utóbbival kapcsolatban kijelentette, hogy mindig támogatni fogja „Izrael jogát az önvédelemre”, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Gázában „a szenvedés mértéke szívszorító”, és sürgette a tűzszüneti megállapodást.
Címlapkép: Leslie Plaza Johnson, MTI/MTVA
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.