Most érkezett: körvonalazódik az USA új elnökjelöltjének személye

Most érkezett: körvonalazódik az USA új elnökjelöltjének személye

MTI
2024. július 22. 12:32

A Demokrata Pártnak mind az 50 tagállami pártvezetője megszavazta, hogy Joe Biden visszalépését követően Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke legyen a párt elnökjelöltje, a republikánus jelölt és korábbi elnök, Donald Trump kihívója - közölte vasárnap az Állami Demokrata Bizottságok Szövetsége (ASDC).

A pártelnökök telefonkonferencia keretében biztosították támogatásukról Harrist, miután a hivatalban lévő elnök vasárnap bejelentette visszalépését az amerikai elnökválasztástól és közölte, hogy teljes mértékben támogatja alelnökének jelöltségét - tudatta közleményében az ASDC, amelynek feladata az állami szintű demokrata pártok és tagszervezetek képviselete a demokrata párt országos konvenciójának szabályalkotó szervezetében.

Biden elnök bejelentését követően tagjaink azonnal összefogtak, hogy egyesüljenek a jelölt mögött, aki már többször nyert nehéz választásokat, és aki bizonyítottan vezető szerepet játszik az amerikaiak számára olyan fontos kérdésekben, mint a reprodukciós szabadság, a fegyveres erőszak megelőzése, az éghajlatvédelem, az igazságügyi reform és a gazdaság újjáépítése. Ez a személy a hivatalban lévő alelnökünk, Kamala Harris

- fogalmazott a közleményben Ken Martin, az ASDC elnöke. Biden visszalépését követően rohamosan bővült a Harrist támogató demokratapárti törvényhozók listája, amelyhez vasárnap estére a demokraták olyan erős emberei csatlakoztak, mint Gavin Newsom kaliforniai, Jared Polis coloradói, Roy Cooper észak-karolinai és Josh Shapiro pennsylvaniai kormányzó vagy Mark Kelly arizonai szenátor.

Harris jelöltségének támogatói közül Dmitri Mehlhorn, a LinkedIn közösségi hálózat alapítója és a párt egyik legnagyobb adományozója egyenesen az amerikai álom megtestesítőjének, "a keménység megtestesülésének" nevezte az alelnököt.

Bill Clinton volt elnök és felesége, Hillary Clinton - Barack Obama volt elnök külügyminisztere -, nyilatkozatukban szintén Kamala Harris elnökjelöltsége mellett foglaltak állást. Néhány befolyásos párttag - köztük a képviselőház korábbi elnöke, Nancy Pelosi és Barack Obama - méltatta Joe Biden elnöki munkáját és hazafiságát, de egyelőre nem állt be Harris jelöltsége mögé.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A demokrata párti szabályok szerint Joe Biden nem ruházhatja át hivatalosan az elnökjelötséget, hanem arról az elnökjelölő konvención a delegáltak szavazatai döntenek, ott kell elnyerni a többséget. A Demokrata Párt augusztus 19. és 22. között Chicagóban tartja elnökjelölt-jelölő országos gyűlését.

Mi alapján választanak a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül?

Sokan az egyetemi tanulmányaik megkezdésével párhuzamosan nyitják meg első lakossági folyószámlájukat, ezért a pénzintézetek rendkívül kedvező ajánlatokat kínálnak az új ügyfeleknek. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy milyen szempontok alapján választanak a családok és a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül. 

Create your own user feedback survey

Create your own user feedback survey

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 8. 21:00