15 °C Budapest

Tízezreket bukhatnak a gyanútlan vásárlók! Támadnak az átverős netes boltok

Pénzcentrum
2013. március 30. 08:07

Az internetes vásárlás, rendelés terjedését egyre gyakrabban használják ki a csalók, a bűnözők. Gyakran találkozunk olyan esetekkel, amikor több tízezer forintot buknak a gyanútlan áldozatok: a Pénzcentrum.hu mutatja, mire érdemes figyelni, ha online vásárolunk.

Nemrég országos csalót leplezett le a Balatonalmádi Rendőrkapitányság - vádemeléssel zárult az ügy. A feljelentő még 2011 októberében rendelt egy mobiltelefont interneten, amelynek 65 ezer forintos vételárát át is utalta a megadott bankszámlára. A készülék azonban - az egy évvel később megtett - feljelentésig sem érkezett meg.

Az adatgyűjtés során a rendőrség látókörébe került egy 33 éves, miskolci férfi, akit rövid időn belül gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók. A nyomozás egy, az egész országra kiterjedő csalás részleteit tárta fel. A vizsgálat végére több mint 50 sértettet sikerült felkutatni Soprontól Ajkán, Dorogon, Budapesten, Pécsen, Kiskunlacházán, Miskolcon, Mátészalkán át Kisvárdáig. A megvételre ajánlott tárgyak között volt többfajta értékes mobil telefon, gépkocsi lámpa, fényképezőgép, i-phone, könyv, hangfal, radiátor, redőny, de a felajánlott szolgáltatások sora sem volt csekély: ablakcserét, gépkocsi lizing átvállalását, nem létező szállást ajánlott, vagy kintlévőséget is rendezett volna a csaló.

Külföldről és belföldről történő vásárlás esetén is nagyon fontos, hogy ne ugorjunk fejest az üzletbe, előtte kellőképpen győződjünk meg arról, mennyire megbízható a kiszemelt oldal. 

Fizetés előtt a következő szempontok alapján vizsgáld meg alaposan a weboldalt:

- Mit árul, milyen szolgáltatást nyújt?
- Találsz-e részletes termékismertetőt?
- Megtalálható-e a cég telephelye, vonalas telefonszáma és e-mail címe?
- Érdemes legalább az internetes keresőkben utánanézni, hogy létező cégről van-e szó, találsz-e róla információkat, vagy beszámolókat vásárlói tapasztalatokról?
- Feltüntették-e a szerződési, fizetési és szállítási feltételeket? Ha nem, akkor gyanakodhatsz. Akkor se nyugodj meg teljesen, ha az oldalon elérhetőek a feltételek, ebben az esetben is olvasd el alaposan a szöveget, különös tekintettel az apró betűs részekre!
- Nézd meg, minőségi kifogás esetén hova és mennyi időn belül fordulhatsz reklamációval, milyen feltételek mellett vonhatod vissza a megrendelésedet, mikor, és milyen formában kapod vissza a pénzedet!
- Figyelj a megfogalmazásra! Legyen gyanús, ha tele van helyesírási hibákkal, és ha összecsapottnak tűnik a weboldal szerkesztése! Ilyen esetekben ne vásárolj az adott kereskedőnél!

Ügyelj rá, hogy a kártyaszámot és a kártya lejárati dátumát ne add ki illetékteleneknek!

- Nézd meg, hogy a kommunikáció titkosítva van-e! Erre utal az URL-címben a "https". Ez arra utal, hogy az oldal tulajdonosa az, akinek kiadja magát, és hogy az adatok titkosítva utaznak a világhálón. A "https" mellett található egy "lakat", amelyre rákattintva meg kell jelennie a titkosításhoz használt tanúsítványnak.

- Lehetőség szerint internetes vásárlásaidat, átutalásaidat ne nyilvános hozzáférésű hálózaton keresztül intézd! Csak olyan eszközről végezz ilyen tevékenységeket, melynek vírusvédelme naprakész, valamint operációs rendszere, alkalmazásai rendelkeznek az aktuális biztonsági frissítésekkel!

- Fizetés előtt érdemes bezárni a böngészőben a többi, korábban megnyitott weboldalt. Veszélyes lehet, ha éppen nyitva van egy olyan oldal is, amely információkat gyűjt a böngészőből.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- Amint a kártyás fizetésre kerül a sor, mindig ellenőrizd, hogy a kereskedő által elfogadott kártyák logója (MasterCard, Maestro, American Express vagy VISA) fel van-e tüntetve (ugyanúgy, mint a "hagyományos" üzletekben)! Ezt hasonlítsd össze a kártyádon lévővel, nézd meg alaposan, hogy tényleg ugyanolyan vagy csak hasonló! A weben egyre több helyen jelenik meg a kártyatársaságok biztonságos fizetőoldalt jelölő szimbóluma. Ilyen például a MasterCard-nál a MasterCard Secure Code, a Visa-nál a Verified by Visa.

- A legnagyobb ellenérzést az okozza az internetes vásárlástól ódzkodók körében, hogy egyre több kereskedő kéri a kártyabirtokos azonosítását szolgáló, a kártya aláírási paneljében található 3 jegyű ellenőrző kódot - amit CVC2-nek, CVV2-nek vagy CSC kódnak is szoktak nevezni - (a kártyaszám, és annak utolsó négy számjegye után). Jóllehet ez a kód pont azért van, hogy a kártyabirtokost azonosítsa ilyen esetekben, tehát a biztonságunkat szolgálja. Ez az a kód, mellyel az interneten igazolhatjuk, hogy a kártya a kezünkben van.

Ezt az azonosítót ugyanolyan gondossággal kell kezelni, mint a PIN kódot! Internetes, postai vagy telefonos vásárlás során a kereskedő nem kérheti a PIN kódot, azt ezeken a csatornákon keresztül soha ne add meg!

Az aukciós csalás ellen is lehet védekezni

Az aukciós csalás egy internetes csalás, melyben az egyre terjedő aukciós oldalakat használja ki az átverő. Az aukciós oldalon regisztrál a csaló, majd olyan termékeket kínál eladásra, melyek valójában nem is léteznek. Hogy megbízhatóbbnak tűnjék a profil alapján, gyakran további felhasználói fiókokat is készít, és fantomvásárlásokat hajt végre a főprofillal, így annak lapján látszik majd a sok sikeres átadás, melyek valójában nem is léteztek, de bizalmat gerjesztenek.

Az aukciós csalás legegyszerűbb esete az, ha az eladó egyszerűen nem küldi az elnyert (és kifizetett) terméket, vagy küldi, de nem az, nem olyan, esetleg hamisítvány az adott tárgy. Ez utóbbi kategóriában leggyakrabban értékesnek hazudott ékszert, koncertjegyet, műszaki cikket találunk. Persze az is előfordul, hogy fiktív tárgyról van szó.

A rendőrök azt tanácsolják, óvakodjunk az olyan eladóktól, akiknek kevés értékelésük van más felhasználóktól vagy meglepően alacsonyan árulnak, esetleg nem valódi lakcímmel vagy telefonszámmal regisztráltak.

Internetes vásárlás esetén legyünk elővigyázatosak. Olvassuk el a vevőről adott értékeléseket és nagyobb összegű vásárlás esetén kérjünk személyes találkozót. "Problémamentes" eladó esetén ez nem lehet akadály, de ha az eladó elzárkózik a személyes találkozótól, akkor élhetünk a gyanúval, hogy esetleg bűncselekmény áldozatává váltunk. Ha a személyes átvételre nincs lehetőség, akkor érdemes utánvételes fizetést kérni.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem