21 °C Budapest

Te hányat tudsz felsorolni a 22 magyar borvidékből?

Pénzcentrum
2018. augusztus 30. 12:00

A borfogyasztás 30-40 százalékkal esett vissza az elmúlt 15 évben Magyarországon, azonban az utóbbi években a boros rendezvények és fesztiválok lehetővé tették, hogy széles tömegek - köztük a fiatalok - kóstolhassanak minőségi borokat, elérhető árakon. A rendezvényeken a borászatoknak is érdekük részt venni, ugyanis, ha nem építik fel a márkájukat akkor a következő generációk már nem őket fogják választani. Szeptemberben tehát nemcsak a szüret köti le a magyar borászokat, de igyekeznek minél több helyszínen képviseltetni magukat, köztük a legismertebb, SPAR támogatásával szeptember második hétvégéjén megrendezett Budapest Borfesztiválon.

Lényeg, hogy folyjon?

Nemrég a Budapesti Gazdasági Egyetemen mutattak be az ott tanuló diákoknak egy kutatást arról, hogy mit gondolnak a magyar fiatalok a borról, és a kutatást végzők egyúttal az összegyűltek véleményére is kíváncsi voltak. "A lényeg, hogy folyjon" - hangzott a hallgatóság soraiból, amit nyilván viccnek szántak, ugyanakkor - ha nem is ennyire drasztikusan - a fiatalok borhoz való viszonyát is tükrözi. Az online kérdőívet helyben kitöltő 28 fő válaszaiból - tehát a felmérés nem reprezentatív - kiderült, hogy bár ma már senki nem iszik vörösboros kólát, ugyanakkor szinte mindenki ismerte a Dankó Pistát és a La Fiesta borokat.

Mindennapi fogyasztásra a válaszadók fele 750 és 1500 forintot ad ki egy palackért, ennél kevesebbet negyedük. Az is kiderült, hogy nemcsak azért vesznek olcsóbb bort, mert önálló kereset hiányában a drágábbakat nem engedhetik meg maguknak, hanem mert nem igazán ismerik azokat. Például 6-8 magyar borvidéket tudtak felsorolni a 22-ből.
 
Magyarország borvidékei:

Ászár-neszmélyi borvidék, Badacsonyi borvidék, Balaton-felvidéki borvidék, Balatonfüred-csopaki borvidék, Bükki borvidék, Csongrádi borvidék, Dél-balatoni borvidék, Egri borvidék, Etyek-budai borvidék, Hajós-bajai borvidék, Kunsági borvidék, Mátrai borvidék, Móri borvidék, Nagy-somlói borvidék, Pannonhalma-Sokoróalja, Pécsi borvidék, Soproni borvidék, Szekszárdi borvidék, Tokaj-hegyaljai borvidék, Tolnai borvidék, Villány-siklósi borvidék, Zalai borvidék

Az előadás apropóját adó, 1500 fő megkérdezésével készült reprezentatív felmérésből ennél sokkal több is kiderült. A magyar borfogyasztási szokások elég sokszínűek, emiatt nem igazán lehet leírni az átlagos magyar borfogyasztót, az azonban kijelenthető, hogy az életkor előrehaladtával nő az egy évben elfogyasztott bor mennyisége, illetve, hogy a nyugdíj előtt álló aktív keresők költenek a legtöbbet borra.

A tanulmány egyik érdekessége, hogy a fogyasztás mennyisége nem függ össze a jövedelmi különbségekkel: az alacsonyabb keresetűek közel ugyanannyi bort fogyasztanak, mint a magasabb jövedelműek, a különbség inkább a borvásárlás helyszínében ütközik ki.

A magasabb jövedeleműek többet vásárolnak közvetlenül a borászatoknál és borászati szaküzletekben, mint a kevésbé vagyonosak. A hazai hiper- és szupermarketek a borvásárlás szempontjából meghatározók, itt történik a vásárlások közel fele: a Budapest Borfesztivált támogató SPAR-ban például tavaly 200 ezer palackkal több bort adtak el, mint tavaly, összesen 9,7 millió palackot.

fotó: Szigetváry Zsolt


A felmérés alapján ugyanakkor a fogyasztók mindössze tíz százaléka vásárol közvetlenül borászatoktól, a borszaküzletekben pedig még ennél is kevesebbet, az összmennyiség 5 százalékát vásárolják.

A világhírű magyar bor csak hazánkban létezik?

Az elfogyasztott bormennyiség több mint negyede fröccsként fogy, ami elsősorban az idősebb és rendszeresen fogyasztó rétegeknek köszönhető. A hetente legalább egyszer bort fogyasztók aránya Magyarországon viszonylag magas, 22 százalék. Ez az arány Németországban például mindössze 13 százalék.
Az utóbbi években nőtt a száraz borok fogyasztása, amivel mára a száraz és édes borok aránya gyakorlatilag kiegyenlítődött, amiből az egyre tudatosabb, kulturáltabb borfogyasztásra lehet következtetni. A rozéborok pedig töretlenül egyre népszerűbbek és folyamatosan egyre többet isznak belőlük, de egyre több fogy hazai, minőségi, palackos erjesztésű és érlelésű pezsgőből is.

Jön a magnumpalack

Már 2017-ben megnőtt a világpiaci kereslet és az érdeklődés a másfél literes, úgynevezett magnumpalackok iránt, mintegy háromszorosára nőtt az értékesítésük. Nemcsak dupla mennyiségű űrtartalmuk miatt népszerűek, hanem mert a borok, illetve pezsgők érlelése egészen más aromákat, zamatokat eredményez a nagyobb palackméret miatt, így tovább színesíthetik a világ bor- és pezsgőkínálatát.

1985-ben 3 millió hektoliter volt a magyar borexport, 2017-ben a teljes magyar termelés tett ki ennyit, és ennek már csak a negyede-ötöde került külföldre. "Azért is kell a fiatalokra nagyon figyelni, mert itt az a kérdés, fognak-e egyáltalán bort inni, nagyon sok az alternatíva, profi reklámokkal megtámogatva. Ez egy idő után komoly problémát jelenthet: nem fogják meginni a borokat itthon, azt el kell adni máshol, az exportra viszont nincsenek felkészülve a borászok" - mondta nemrég egy interjúbanFiáth Attila nemzetközi borakadémikus és közgazdász.

Ő dolgozta ki a borpiramis nevű modellt, amit tavaly Magyar Turisztikai Ügynökség és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa is elfogadott, mint stratégiát.

A borpiramis célja, hogy mindenki által könnyen érthető mintát adjon a hazai borvidékeknek, és egy külföldinek is logikai rendszerbe foglalja a magyar borokat

 - mondta Fiáth a modellről. A piramis csúcsa a tokaji aszú, a leghíresebb magyar bor. Az alatta levő három szint - a dűlőbor, a települési és a régiós bor - minta minden borvidék számára, ez alapján lehet építkezni. "A piramist azért találtam ki, hogy mi is illeszkedjünk az európai fő áramlatba. Franciaországban, például Burgundiában már régóta létezik ez a hármas tagoltság, és az újvilági országokban is egyre több helyen alkalmazzák ezeket a kategóriákat." A szakember szerint minden lehetőséget ki kell használni a borok népszerűsítésére. A boros rendezvények, fesztiválok pedig azért is hatékonyak, mert alkalmasak arra, hogy megszólítsák a fiatalabb generációkat is.

fotó: Szigetváry Zsolt

"Tavaly több mint 40 ezer látogatónk volt, hasonlóra számítunk idén is, de szabadtéri rendezvény lévén az időjárás kezében vagyunk" - mondta Zilai Zoltán, a Budapest Borfesztivál igazgatója, amely a kutatás szerint a legismertebb boros rendezvény az országban. Az idei tendenciákra vonatkozóan Zilai megerősítette, hogy a fehérborok között egyre keresettebbek az illatos, üde fajtákból készült újborok, mint az Irsai Olivér vagy Cserszegi fűszeres. Jó időben a nyári szezon végén pedig kitartóan sláger a jó magyar rozébor.

Szinte hihetetlen, hogy közel egy évtizede minden évben növekszik az elfogyasztott rozé mennyisége Magyarországon. A vörösborokból a könnyebb ivású, gyümölcsös karakterűek kelendők, egy feltétellel: a savtartalmuk, fanyarságuk kellemes és barátságos legyen. A legnagyobb újdonság a magyar borpiacon - így a Budapest Borfesztiválon is - a klasszikus pezsgők kínálatának ugrásszerű bővülése

- mondta a Pénzcentrumnak Zilai.

Balaton Most

A Budapest Borfesztivál idén a Balatonra és a tó körül található borászatokra, borokra szeretné felhívni a figyelmet a "Balaton MOST" program keretében. "A Balaton régió meghatározó és emblematikus fajtája az olaszrizling. Természetesen a régió borvidékei számára külön-külön az egyéb fajták jelentősége változó mértékű. Például a Balatonboglári borvidéken a nemzetközi kékszőlőfajták (Cabernet sauvignon, Merlot) és a pezsgőkészítéshez kiváló Chardonnay, Királyleányka vagy Pinot blanc fajták a közkedveltek. A Balaton északi partján az olaszrizling mellett más hagyományos hungarikumnak számító magyar fajták is feltörekvőben vannak (Kéknyelű, Furmint, Juhfark).

"A látogatók 30 százaléka vidéki, 30 külföldi, 40 pedig budapesti, tehát mondhatjuk, hogy a Budapest Borfesztivál országos jelentőségű és nemzetközi ismertségű magyar borünnep, szakmai találkozó a borászatok és a borkedvelők számára" - tette hozzá a rendezvény igazgatója.

Bár a fiatalok borfogyasztási szokásait független körülmények, például a jövedelem is meghatározzák, de hozzáállásuk megváltoztatásában jelentős szerepe lehet az edukációnak, amelynek fontos csatornái vagy helyszínei lehetnek az olyan rendezvények, mint a Budapest Borfesztivál.

A cikk megjelenését a SPAR Magyarország Kft. támogatta.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem