A Visa Magyarországon közel háromszor annyi, 290%-kal több feltételezett csalást blokkolt a 2025-ös Black Friday során, mint 2024-ben.
Egy új, első hangzásra igazán vad ízkombinációjú - limitált kiadású - szaloncukorral rukkolt elő idén az Univer. Megalkották ugyanis az Erős Pistás szaloncukrot, amit összesen 33 magyarországi boltban lehet megvásárolni, és egy doboz ára 1 399 forintba kerül. A Pénzcentrum és Portfolio szerkesztősége pedig első kézből le is tesztelte az újdonságot. Hát ez lett belőle.
Egy hónap és itt a karácsony, ami azt jelenti, hogy beindul a szaloncukor dömping is. A tavalyi évek statisztikái szerint egy átlagos magyar család 1 kilogramm nyalánkságot fogyaszt az ünnepi időszakban. A hazai vásárlók pedig több mint 40 féle ízesítés közül választhatnak, és bár a legkeresettebbek még mindig a tradicionális ízek, mint például a zselés vagy a kókuszos, egyre többször találkozni igazán vad kombinációkkal.
Ilyen meredek kombináció az Univer most piacra dobott Erős Pistás szaloncukorja is, amiből egy doboz 1 399 forintba kerül, és 14 darab bonbont rejt magában. A szaloncukor egyébként limitált kiadás, Magyarországon összesen 33 boltban lehet kapni, ebből Budapesten kettőben. A Pénzcentrumnál kapva kaptunk is az alkalmon és gyorsan beszereztünk egyet, hogy a szerkesztőség tagjaival letesztelhessük azt. Kíváncsiak voltunk, hogyan egyeztethető össze a mérhetetlenül sós Pista íz az édes csokoládéval. Hát ez lett az eredménye:
A szaloncukor megalkotásának körülményeiről az Univer azt közölte a Pénzcentrummal, hogy elsődleges céljuk az üzleti partnereik karácsonyi megajándékozása volt, de gondoltak az Erős Pista rajongóira is, így a terméket limitált kiadásban is piacra dobták.
Nem erre számítottunk
A kóstolásról általánosságban azt mondhatjuk el, hogy a legtöbben egy jóval markánsabb Erős Pistás ízvilágra számítottak. Sokan azt gondolták, hogy a csokoládéból szabályszerűen előtör majd a folyékony Erős Pista, és nem győzik majd visszalefetyelni a szájuk széléről az oda kifolyt piros krémet. Ezzel szemben ez igazából egy tömény, csokis szaloncukor, amibe ha nagyon nézzük, észreveszünk parányi paprika darabokat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Összességében a tesztben résztvevők arról is beszámoltak, hogy először nagyon édes ízt éreztek, ezt követte némi pikánsság, majd miután a falatot lenyelték maradt meg egy parányi csípős íz a torokban. Sokan átverésként élték meg a tesztet, maguktól sohasem mondták volna meg, hogy ez egy Erős Pistás szaloncukor, de mint szaloncukor nem vetették meg az ízeket.
A kóstolókban az is felmerült, hogy ajándéknak egyébként egész vagány maga a szaloncukor, de azért a karácsonyfájukra maximum csak poénból raknánk fel az édességet. Többen voltak, akik valamilyen chilis csokihoz hasonlították a terméket, ám vásárlási hajlandóság csak 1-2 emberben merült fel.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








