Kiskapu a vasárnapi bezárásnál: megmenekül a SPAR néhány boltja

2015. március 19. 16:32

Mégis nyitva lesznek a benzinkúton üzemelő Spar üzletek vasárnaponként.

Az OMV úgy értelmezi a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény március 17-én elfogadott módosítását, hogy az továbbra sem tiltja meg az olyan töltőállomások shopjainak nyitva tartását, amelyeken megjelenik a Spar emblémája, így azok az említett módosítás hatályba lépését követően vasárnapokon is nyitva tartanak - mondta a Világgazdaságnak Wilfried Gepp, az OMV Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

Az OMV Hungária Kft. tulajdonában lévő 169 üzemanyagkút közül 165 rendelkezik üzlettel, amelyeket magyar kisvállalkozások üzemeltetnek. Az ilyen OMV-boltba betérő vásárlót ugyanaz a kisvállalkozás szolgálja ki üzemanyag-vásárlás és egyéb, nem üzemanyag-jellegű termék, például élelmiszer vásárlása esetén.

Ugyanakkor jelenleg 8 OMV shop működik Spar emblémával, és további kilenc helyszínen folynak átalakítások ebből a célból.

Azonban a Spar Magyarország Kft.-nek nincsenek üzletei a cég töltőállomásain, hanem a kutat üzemeltető vállalkozó árusítja a Spar termékeit is. Így az OMV shopok Spar emblémával ugyanakkora területen, ugyanabban az épületben működnek, mint korábban.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Vagyis: hiába módosították kifejezetten abból a célból a kereskedelmi törvényt a napokban, hogy a Spar ne jelenhessen meg a kutaknál nyitva tartó üzletekkel, a cég - a franchise-szerű rendszer miatt - mégiscsak nyitva lehet éjjel és vasárnaponként is.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 20. péntek
Klaudia
12. hét
Március 20.
A verebek világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58