Az idén ötvenéves Flórián Üzletközpont 1976. július 1-je óta áll Óbuda közepén, és bár akkor még Óbudai Centrum Áruházként nyílt meg,
55 ezer darab hamis parfümre akadtak a NAV pénzügyőrei egy vámkezelés alkalmával, amiket lefoglaltak és megsemmisítettek.
Egy vállalkozás különböző, Európai Unión kívülről származó áruféleség vámkezelését kérte a dél-budapesti BILK vámudvarban. A termékek között 55 ezer darab különféle márkanévvel ellátott parfüm is volt. Az árunyilatkozat feldolgozásakor a NAV munkatársai úgy döntöttek, hogy áruvizsgálatot is tartanak, mert a megközelítőleg 2 millió forint értékűnek feltüntetett termékekről azt feltételezték, hogy azok hamisak. Az eredeti márkajelzésű parfümök értéke ugyanis ilyen mennyiségnél ennek a többszöröse is lehet.
A NAV pénzügyőrei értesítették a jogtulajdonosok képviselőit és a szállítmányt visszatartották. A jogtulajdonos megerősítette a pénzügyőrök gyanúját, akik ezért az illatszereket lefoglalták és megsemmisítették.
Címlapfotó: NAV
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







