A fogyasztóvédelmi hatóság legfrissebb adatai szerint decemberben ismét csökkent számos termék kiszerelése a magyarországi üzletekben.
Szeptember 29-én ünneplik a kávé világnapját. A magyarok komoly kávéfogyasztóknak számítanak, hiszen a lakosság több mint háromnegyede fogyaszt kávét, ráadásul a többség naponta. A napi kávéfogyasztók pedig átlagosan két kávét isznak meg egy nap. Azonban hiába isszák nap mint nap, a kávé még mindig okozhat meglepetéseket. Meghosszabbíthatja az életedet, boldogabbá tesz, a hajadra is kenheted, de még a falra is akaszthatod! - jöjjön néhány, kevéssé ismert érdekességet a különleges italról.
Meghosszabbíthatja az életet
Időről időre felmerülnek olyan aggályok, hogy a kávé roncsolja az egészségünket. A kutatások azonban éppen az ellenkezőjét mutatják: napi három csésze kávé kifejezetten jótékony hatással lehet a szervezetünkre. Csökkenti többek között a légzőszervi és szívbetegségek, a stroke, illetve a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát.
Emellett antioxidánsokban is gazdag, ezáltal az öregedést is lassítja. Sőt, egyes kutatások szerint boldogabbá is tesz bennünket, így a depresszió és az öngyilkosság kockázatát is mérsékeli. Kedvező élettani hatásainak köszönhetően egyes szakemberek a legegészségesebb italok közé sorolják. Önmagában ráadásul mindössze egy kalóriát tartalmaz egy csésze kávé, persze a számláló gyorsan meg tud szaladni, ha cukorral, tejszínhabbal és ízesített szirupokkal turbózzuk fel.
A múzsa
A frissítő nedű rengeteg művészt megihletett. Johann Sebastian Bach például írt egy művet Schweigt stille, plaudert nicht (Maradj csendben, ne fecsegj) címmel, amelyet Kávékantáta néven is ismernek. A vidám darabban egy apa vitatkozik kávéfüggő lányával, akinek szerinte azért nincs udvarlója, mert túl sok kávét iszik.
De Johnny Cash is csak egy kávéra akar beugrani rég nem látott barátjához a Cup of Coffee című számában. Beethoven is nagy kávérajongó hírében állt, és a beszámolók szerint mindig egészen pontosan 60 szem kávéból készítette el az adagját. Feltűnik az ital a festők körében, például Van Gogh csendéletén is, és a művész egyik leghíresebb alkotása a Kávézó terasza este.
Antik sztár
A régiségek kedvelői körében nagy népszerűségnek örvendenek a különféle, kávézáshoz kapcsolódó kellékek és eszközök. A legnépszerűbb hazai aukciós oldalon mindig több száz ilyen árut hirdetnek, fémdobozoktól kezdve pörkölőkön át a tekerős kézi darálókig, a porcelán kávéskészletekről és kancsókról más nem is beszélve.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Hasznos reinkarnációk
A kávézacc temérdek különféle célra felhasználható. Mivel magába szívja az illatokat, kitűnően használható szagtalanításra a hűtőben, a ruhásszekrényben vagy éppen a lefolyóban. Nem kell attól tartani, hogy eldugítaná a csöveket, épp ellenkezőleg. Természetes súrolószerként is nagyszerűen működik, a koszos edényekről és a konyhapultról remekül eltávolíthatjuk a szennyeződéseket kávézaccal és egy ruhadarabbal vagy dörzsi szivaccsal.
Testradírként is használható akár önmagában, akár például egy doboz natúr joghurttal és egy evőkanál olívaolajjal elkeverve, ehhez a mennyiséghez elég egy evőkanál kávézacc. Ha pedig a fejbőrünkbe masszírozzuk, akkor megtisztíthatjuk vele a bőrünket, és a hajnövekedést is segíthetjük.
Nem szabad azonban túlzásba vinni az adagolást, mert nagy mennyiségben savanyúvá teszi a talajt. Kivéve a rododendronok, hortenziák, páfrányok, azáleák és örökzöldek esetében, ezek a növények ugyanis a savanyúbb talajt kedvelik, ezért ők kaphatnak a zaccból kicsivel többet is. Több állat nem szereti azonban, ezért azokra a helyekre is szórhatjuk a kertben, ahonnan szeretnénk távol tartani például a hangyákat, a csigákat vagy éppen a macskákat.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Zsalutrend: számít a felhasznát anyagokba épített energia (x)
Fókuszban a karbonsemlegességhez hozzájáruló, csekély ökológiai lábnyommal rendelkező és igazolt adatokkal kínált építőanyagok. Ezek között rendhagyó egy 25 éves zsaluinnováció a Mevától.
-
Önálló digitális transzformációs terület a Rossmann-nál (x)
Dedikált csapattal indult el a digitális transzformáció a Rossmann Magyarországnál, az új, önálló területet Fürjes Ádám, a vállalat eddigi webshopvezetője irányítja.
-
A vásárlói élmény és az értékteremtés kéz a kézben jár az Ecofamily üzleteiben (x)
Az elmúlt években látványosan átalakultak a fogyasztói igények: a vásárlók ma már nem csupán termékeket keresnek, hanem olyan márkákat és üzleteket, amelyekkel azonosulni tudnak és amelyek valódi értéket képviselnek.








