Lezárult a nyomozás egy online csalássorozat ügyében: egy fiatal férfi márkás termékek hirdetésével 17 vásárlót csapott be országszerte.
Kiakadtak a magyar boltok: Az árrésstopot nem kiterjeszteni, hanem kivezetni kellett volna, mert ennek minden feltétele teljesült!
Az Országos Kereskedelmi Szövetség bírálja az árrésstop meghosszabbítását és kiterjesztését, amely szerintük minden előzetes egyeztetés nélkül történt. Álláspontjuk szerint az intézkedést már ki kellett volna vezetni, mivel az élelmiszer-infláció hónapok óta 5 százalék alatt van, és szeptemberben nem emelkedtek az árak. A szövetség szerint az árrésstop nemcsak a kiskereskedelem mozgásterét szűkíti, hanem a gazdasági növekedést is visszafogja, miközben a lakosság sem jár vele jól.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség értetlenül áll azelőtt, hogy a kormány minden egyeztetés nélkül meghosszabbította az árrésstopot, sőt kiterjesztette azt új termékekre is.
Az árrésstopot nem kiterjeszteni, hanem kivezetni kellett volna, mert ennek minden feltétele teljesült: az élelmiszer infláció március óta az 5 százalékos határ alatt mozog, és szeptemberben egyáltalán nem növekedtek az árak az előző hónaphoz képest.
Az árak idővel mindenképpen visszatérnek az eredeti pályájukra, de a lakosság addig sem nyertese, hanem vesztese lesz az árrésstopnak. A kiskereskedelem nem tud annyi akciót indítani, amennyit a vevők szeretnének, a települési kisboltok egyre nagyobb bajban vannak, és az intézkedés visszafogja a GDP növekedést is.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







