Október 31-én véget ér a Magyar Telekom és a Díjnet együttműködése, innentől tehát a Díjneten nem lehet számlákat befizetni.
Bejött a Mekinek a nagy dobás: ez a menü mentette meg sokak kedvenc gyorséttermét a csődtől
A McDonald's eladásai végre növekedésnek indultak, részben a "Minecraft Movie" akciójának köszönhetően, amely a gyorsétterem-lánc eddigi legnagyobb marketingkampánya volt - tudósított a CNN.
Az amerikai McDonald's éttermek azonos bázisú eladásai 2,5%-kal nőttek a június 30-án záruló negyedévben, véget vetve két egymást követő negyedév csökkenő tendenciájának. A vállalat a sikert kiemelkedő marketingtevékenységének tulajdonítja, beleértve a nagyszabású filmpromóciót és a ropogós csirkecsíkok bevezetését.
A McDonald's március végén dobta piacra a Minecraft Movie tematikus játékokkal ellátott Happy Meal-jét gyerekeknek, valamint a felnőtteknek szóló menüt, amely a világszerte közel egymilliárd dolláros bevételt hozó film megjelenéséhez kapcsolódott.
Az akció 100 piacon futott, hozzájárulva ahhoz, hogy a globális azonos bázisú eladások 3,8%-kal emelkedjenek. Emellett a teljes bevétel 5%-kal, 6,8 milliárd dollárra nőtt a szerdai közlemény szerint.
Chris Kempczinski vezérigazgató elmondta, hogy az alacsony jövedelmű fogyasztók látogatásai "ismét kétszámjegyű mértékben csökkentek az előző év azonos időszakához képest", míg a közepes jövedelmű fogyasztók esetében javulás tapasztalható.
A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy "az alacsony jövedelmű fogyasztók visszaszerzése kritikus fontosságú", mivel ők gyakrabban látogatják a McDonald's éttermeket, mint a közepes és magas jövedelmű vásárlók. Ennek érdekében továbbra is kínálnak kedvezményes menüket, és a Snack Wrap 2,99 dolláros árát az év végéig meghosszabbították.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kempczinski elismerte, hogy "a fogyasztók értékítéletét leginkább az alapmenü árazása befolyásolja", utalva arra a véleményre, hogy a lánc túl drágává vált. Az értékorientált fogyasztók "túl gyakran" látnak 10 dollárnál drágább kombinált menüket, ami "negatívan alakítja az értékítéletüket", és ezt "meg kell oldaniuk".
A McDonald's a sikeres új menütételek és promóciók után sem áll meg. Jövő héten egy új "McDonaldland" menüt indítanak, amely a nosztalgikus felnőtteket célozza meg egy rejtélyes ízű turmixszal. Szeptemberben pedig 500 McDonald's étteremben frissítik italválasztékukat a CosMc's márkanév alatt. A bejelentések hatására a McDonald's részvényei közel 3%-os emelkedéssel nyitottak.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







