Újra terjed a közösségi médiában a Covid-oltás és a vetélés közötti állítólagos kapcsolat. A friss állítások azonban félreértelmezik a korábbi kutatások adatait. Következzenek a tények!
Hamis világmárkákkal csalogatta vevőit egy budapesti üzlet. Több mint 40 millió forint vagyoni hátrányt okozott a jogtulajdonosoknak - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményéből.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy budapesti táskaüzlet portékáit vették alaposan szemügyre. A polcok roskadoztak az ismert márkajelzéssel ellátott (Gucci, Valentino) táskáktól és baseballsapkáktól. A bolt tulajdonosa azzal érvelt, hogy az áru egy távolkeleti cég tulajdona, ezért a származására vonatkozó papírok is ott vannak. A termékek silány minősége azonban arról árulkodott, hogy azok mindegyike hamisítvány, amiket a védjegyek jogosulti képviselői is alátámasztottak. Az egyenruhások több mint háromszáz táskát és fejfedőt foglaltak le a helyszínen.
A pénzügyőrök iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt indítottak eljárást. A jogtulajdonosoknak okozott vagyoni hátrány több mint 45 millió forint.
A NAV kiemelt feladata, hogy kiszűrje a hamis termékeket a piacról, mert azok nem csak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségi vagy minőségi kockázatot is jelenthetnek. A hamis ruházati termékek vagy lábbelik esetében előfordulhat, hogy olyan vegyi anyagok kerülnek az emberi szervezettel kapcsolatba, amelyek akár az egészségre is ártalmasak lehetnek.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







