0 °C Budapest
Budapest Central Market in a christmas morning, December-21-2016

Kiderült az igazság: itt biztosan tudsz még vásárolni az utolsó pillanatban is karácsony előtt

MTI
2023. december 18. 15:51 1 perc

A budapesti piacok ünnepi kínálattal készülnek, ráadásképpen pedig mától egészen december 24-ig nyitva lesznek – számolt be az MTI.

A budapesti piacok az MTI közleménye szerint december 18. és 24. között minden nap nyitva lesznek. 24-én általában 12-13 óráig tudunk majd vásárolni náluk. A Budapest Vásárcsarnok Kft. közleményében kiemelte, hogy a Nagycsarnokban, a Rákóczi téren, a Batthyány téren, a Fehérvári úton, a Bosnyák téren, a Kórház utcában, a Tétényi úti Üzletközpont piacán és üzleteiben a mindennapi étkezéshez szükséges hozzávalókon túl a karácsonyi menük minden alapanyaga megvásárolható, így egyebek mellett a pulyka egészben, pulykamell, pecsenye kacsa, kacsa comb, halak, (ponty, harcsa, keszeg) a sütéshez mák és dió. Öt különböző helyszínen pedig fenyővásárt is tartanak.

Ráadásul a vásárcsarnokokban a karácsonyi ételkínálat is óriási: szinte mindenhol lehet az ünnepnek megfelelő készételeket vásárolni, a halászlétől kezdve egészen a sült kacsa combon át a rántott halig, de a szaloncukor választék is hatalmas.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02