Látványos videóban mutatta be a Sárréti Vízőrzők Egyesület, hogyan működik a túlterhelt csatornarendszer oldása Szeghalom környékén.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálatban tizenhat elektromos vízforraló termékbiztonsági megfelelőségét ellenőrizte a tárca akkreditált laboratóriuma. Négy kanna az elégtelen hővédelem miatt túlmelegedhet, kigyulladhat, egy áramütés-veszélyesnek bizonyult, egy hatodikat mindkét szempontból kockázatosnak találták a szakemberek.
Szinte mindannyian használunk elektromos kannákat, leggyakrabban talán tea- vagy kávékészítéshez melegítünk bennük vizet otthon vagy a munkahelyünkön. Különösen fontos tehát, hogy ezek az eszközök minden körülmények között biztonságosak legyenek. A víz és az elektromosság együttes jelenléte önmagában alapos okot szolgáltat arra, hogy a fogyasztóvédelem fokozott figyelemmel kísérje e termék piacát.
Az ITM akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma vizsgálati eredményei szerint a tizenhat mintavételezett vízforralóból hat nem felelt meg a termékbiztonsági követelményeknek. Az egyik készülék táplálására a gyártó védővezető nélküli hálózati csatlakozóvezetéket kötött be, így annak bármelyik fémrésze és a benne lévő víz is feszültség alá kerülhet, ami akár halálos kimenetelű áramütést okozhat. Mivel az elektromos kannák a víz felforralása után automatikusan kikapcsolnak, azokat sokan működés közben őrizet nélkül hagyják. A fellépő nagy üzemi áramterhelés hatására azonban a hőkorlátozó eszköz érintkezői összeragadhatnak, és ha nincs másik, a vízforraló túlmelegszik, műanyag részei megolvadnak, láng csap ki belőle, vagy kigyullad. Az öt kannánál megállapított hiba a tűz és égési sérülés veszélye szempontjából három készülék esetében súlyos kockázatot jelent a felhasználókra nézve. A termékvizsgálat részletes eredményei a fogyasztóvédelmi portálon olvashatók.
A fogyasztóvédelem az ellenőrzésen megbukott hat terméket eltávolíttatja az üzletek polcairól. A rázós elektromos kannák mindegyikét kivonják a forgalomból, súlyos veszély esetén a vevőktől való visszahívásukat is elrendelik. A magyar szakhatóság tavaly a negyedik legtöbb jelzést küldte az uniós termékriasztási rendszerbe, több mint felüket villamossági termékek hibái miatt. A hazai fogyasztóvédelem messze a legnagyobb arányban hívja fel áramütési kockázatokra az európai társszervezetek figyelmét
- mondta a fogyasztóvédelemért felelős helyeyttes államtitkár, Keszthelyi Nikoletta.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
Meglepő fordulat a magyar boltokban: kiderült az igazság a húsvéti árakról, erre kevesen számítottak
A hagyományosan húsvéti ételek, a sonka, a tojás, vagy a torma javarészt a tavalyi áron, vagy annál is alacsonyabban kaphatók a nagy kereskedelmi láncok üzleteiben.
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








