Újabb fordulatot vett a legendás Seuso-kincs története: a Balaton térsége környékén ígéretes nyomokra bukkantak a régészek.
Az időszámítás szerinti 1-2. századból származó érméket egy felszámolás alatt álló üzemi területen, egy régi folyóágy kavicsrétegében találták meg Augsburgban egy ásatáson.
Ugyanezen a területen júniusban több mint 400 kilogramm össztömegű római kori leletet fedeztek fel, az érmék mellett fegyverekre, szerszámokra, csontokra és egy kocsikerék vasabroncsára bukkantak. Több mint száz éve ez volt a legjelentősebb felfedezés a környéken a római korból - írja az MTI.
A lelőhelyen már a 20. század elején is találtak korabeli tárgyakat, később viszont gyár épült a területen, és a régészek azóta nem kutathattak. Az ásatást most az tette lehetővé, hogy a bezárt gyár helyén lakásokat építenek.
A rómaiak több mint 2 ezer éve települtek le a mai Augsburg területén, az ott létesített Augusta Vindelicum később Raetia római provincia székhelye lett.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







