Szeptemberben újra megtelik élettel Zalaegerszeg: több százan főznek jótékony céllal, miközben olyan zenekarok lépnek színpadra, mint a Halott Pénz és a Vad Fruttik.
Napokon belül összefüggő jégtakaró alakulhat ki a Balaton nyílt vízfelületén, ám a jég vastagsága és minősége egyelőre nem teszi lehetővé a sportolást. A szakemberek szerint a tartós hideg önmagában nem elég: a hóval borított jég különösen veszélyes lehet.
A Balaton nyílt vízfelületén napokon belül kialakulhat az összefüggő jégtakaró, ugyanakkor annak minősége egyelőre nem teszi lehetővé a sportolást – közölte a HungaroMet Zrt. hétfőn a Facebook-oldalán.
Felidézték: a 2000-es évek elején a tó jellemzően már januárra befagyott, és nem volt ritka a 20 centiméter körüli jégvastagság sem. Az elmúlt években ezzel szemben alig jelent meg jég a nyílt vízen, komolyabb befagyásra legutóbb 2017 elején volt példa, amikor a parttól távolabb is átlagosan 30 centiméter vastag jég alakult ki.
A tájékoztatás szerint a Balaton vize jelenleg 1 Celsius-fokos, az öblökben azonban már megjelent a jég. A következő napokban tartósan fagypont alatti léghőmérséklet várható a tó környezetében, a part mentén pedig mintegy 10 centiméteres hótakaró is kialakulhat.
Ezek a körülmények kedveznek annak, hogy a nyílt vízen is összefüggő jég jelenjen meg, ám annak állapota rövid távon még nem lesz alkalmas sportolásra. A HungaroMet hangsúlyozta: a megfelelő minőségű jéghez nemcsak tartós hidegre, hanem hómentes felszínre is szükség van, mivel a hóréteg rontja a jég teherbírását.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







