Május 12–15. között Isztambul adott otthont a 33. Európai Elhízástudományi Kongresszusnak.
A magyar középkor hadtörténetében létezik egy különösen titokzatos fegyvertípus: a tatár buzogány. Ezek a nyolcszögletű vas- és hengeres bronzból készült, „tollas” buzogányok csak a 21. század elején kezdtek előkerülni régészeti feltárásokról – és hamar kiderült róluk, hogy nemcsak rendkívül ritkák, hanem számos kérdést is felvetnek. De ki használhatta őket? Hogyan kerültek a Kárpát-medencébe?
Az utóbbi években több, Árpád-kori buzogány került elő különböző magyarországi lelőhelyekről, és ezek a fegyverek számos kérdést vetnek fel a tatárjárás és a középkori hadviselés kutatói számára. A nyolcszögletű vas- és bronzfejű, úgynevezett tatár buzogányok csak a 2000-es évektől kezdtek nagyobb számban előkerülni, és már az első néhány lelet is sejtette, hogy formájuk és kialakításuk alapján idegen, keleti eredetű tárgyakról van szó - írta a Teol.hu.
Az első, biztosan datálható buzogányt 2001-ben találták meg a muhi csatatéren, egy keleti könnyűlovas sírjában. A Muhi közelében zajlott csata volt a tatárjárás egyik legfontosabb ütközete, így a lelet azonnal felkeltette a szakértők érdeklődését. K. Németh András, a Wosinsky Mór Múzeum régésze szerint a fegyver formai jegyei egyértelműen keleti mintákat követnek, és a magyar középkori fegyveranyagból nem ismerünk hozzá hasonlót. Azóta Dunaföldváron, Tázláron és más, a tatárjárás pusztításához köthető helyszíneken is találtak további példányokat.

Az elmúlt hat évben Tolna vármegyében is három ilyen különleges buzogányra bukkantak
Ahogy a cikből kiderült, ezek azért is különösen fontosak, mert ebben a térségben korábban viszonylag kevés régészeti bizonyíték utalt a tatárjárás jelenlétére. A buzogányok nem hagyományos ásatások során kerültek elő, hanem műszeres lelőhely-felderítés eredményeként.
Az egyik példány Szekszárd északkeleti határában került elő, egy középkori falu helyén, amelyet a 14. század elejéig laktak. Egy másikat Tamási közelében, egy mélyút peremén találtak meg, olyan helyen, amelyet a helyi hagyomány szerint a tatárok elől bujkálók használtak menedékként. A harmadik buzogány Tolnanémedi mellett, a középkori Gyánt falu határában, egy egykori átkelő közelében került elő.
A kérdés, ki használta ezeket a fegyvereket?
A kutatók körében nincs egyetértés abban, hogy a buzogányok eredetileg kikhez köthetők. Egyes szakemberek szerint ezek egyértelműen keleti eredetű fegyverek, amelyeket a mongol hadak vagy szövetségeseik hoztak magukkal. Mások úgy vélik, akár kereskedelem vagy zsákmány révén is eljuthattak a Magyar Királyságba, s így magyar harcosok kezében is használatba kerülhettek.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A térbeli eloszlás azonban figyelemre méltó: a buzogányok szinte kizárólag olyan lelőhelyeken fordulnak elő, ahol a mongol sereg bizonyítottan átvonult 1241–1242-ben. Ez az összefüggés erősíti azt a feltevést, hogy a fegyverek az invázióhoz kapcsolódnak — akár mint a mongolok elvesztett vagy elhullajtott fegyverei, akár mint zsákmányolt eszközök.
Egy megoldatlan középkori rejtély
A Tolna vármegyei lelőhelyek azért különösen értékesek, mert olyan térségben találhatók, ahol eddig kevés konkrét bizonyíték utalt a tatárjárás jelenlétére, különösen a Duna menti sávon kívül. Ezek a szórványos, mégis jól datálható tárgyak segíthetnek megérteni, milyen útvonalakon haladhattak a mongol seregek, és hogyan érintették az egyes vidéket.
A tatár buzogányok eredetére és használatára tehát továbbra sincs végleges válasz. Az azonban biztosnak tűnik, hogy ezek a különleges fegyverek a magyar középkor egyik legérdekesebb hadtörténeti kérdését jelentik. A jövő kutatásai talán közelebb hozzák a megoldást, de addig is minden új lelet fontos adalékkal szolgál ahhoz, hogy jobban megértsük a tatárjárás eseményeit és annak emlékeit a Kárpát-medencében.
Megérkezett az új sztár Veszprémbe: hónapokon át szervezték a gigantikus jövevény költözését + Videó
Új lakóval bővült a Veszprémi Állatkert: megérkezett Samu, az ötéves ázsiai elefánt bika, aki a Fővárosi Állat- és Növénykert gondozásából költözött át új otthonába.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








