Az Xtra program 30 napig díjmentesen kipróbálható, így a vásárlók kockázat nélkül tapasztalhatják meg az ár- és szolgáltatásbeli előnyöket.
Az élelmiszeres boltoknak, plázás, hipermarketes üzleteknek és a nagy szakáruházaknak kell a szokásosnál előbb bezárniuk. A körúti, városi iparcikkes boltoknál nincs is nagy kényszer. A webáruházak sokkal többet már nem bírnak, az átvevőpontnak is be kell zárnia. Elbocsájtás a 19 óra miatt most nem várható, de karácsonyos felvétel sem nagyon.
A november 11-én belépő 19 órás bezárás az üzleteknek csak egy részét érinti. Az összesen több mint 120 ezer boltból (élelmiszer, iparcikkes, benzinkút) 30 ezer alatt mozog azoknak a száma, akiket érint a 19 órás boltzár - írja közleményében a blokkk.com. (A statisztikában a 2019 év végi adatok többet mutatnak, de mi már levontuk az eddigi kényszerű évközi redőnylehúzásokat, kiindulva abból, hogy korábban 3-4 ezerrel csökkent a boltszám évente.)
A boltok egynegyede hamarabb zár majd
A plázákban 6 ezer bolt van (élelmiszer, iparcikk vegyesen), nekik előbb kell zárniuk a szokásosnál. Mellettük egyébként a közel ezer plázás vendéglátóhely egyáltalán nem fogadhat vendéget egy darabig. A hipermarketekben két és félezer bolt van, ők is előbb kénytelenek a redőnyt lehúzni, a közel félezer ottani vendéglátóhely sorsa a plázákéhoz és a többi vendéglőhöz hasonló.
Az élelmiszerüzletek száma közelíti a 40 ezer. Közülük a nagy láncok nagy alapterületű áruházai, szupermarketjei, diszkontjai mellett a kisebb élelmiszer vegyesboltok közül is sokan korábban kényszerülnek bezárni a szokásosnál, számuk előbbin belül közelítheti a 20 ezret. A kisebb élelmiszer szakboltok (például pékárus, zöldséges, húsbolt) egy része is előbb zárhat.
Figyelemmel arra is, hogy a kistelepüléseken, falvakban eleve korábban zárnak a boltok, összesen mintegy 20 ezer lehet azoknak az élelmiszeres boltoknak a száma, akiknek előbb kell lehúzniuk a redőnyt. Az előbbi kiskeres statisztikában a trafikok nincsenek benne, és hát nekik is zárniuk kell, úgy egyébként a non-stopokkal együtt.
Az iparcikkes boltszám 80 ezer körüli. Közülük a 7 ezer plázás és hiperes bolt (mert ebben a bontásban ezek is benne vannak). Mellettük a nagyobb alapterületű, önálló épületegységben elhelyezkedő szakáruházak döntő részét érinti a 19 órás boltzár. Ezek száma összesen 10 ezer körül mozog, velük szemben 70 ezer bolt nem érintett a boltzárban.
A hagyományos iparcikkes boltok, a 70 ezer, 10-től 18 óráig tartanak nyitva. Így ők még karácsony előtt egy órácskával meg is hosszabbíthatják a nyitvatartásukat, ha úgy akarják. Így kerekedik ki az, hogy a 120 ezer boltból 30 ezer kényszerülhet előbb bezárni a szokásosnál: nagyjából 20 ezer élelmiszeres és 10 ezer plázás, iparcikkes.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az áprilisi iparcikkes boltzár nyomán és az élelmiszeres spájzolásban a kényelmet kereső vásárlók rendelési hulláma révén kétszeresére ugrott a webáruházak forgalma, 110 milliárd forint fölé. Ennél sokkal többet nem is nagyon bírnak el a webáruházak kiszállításban.
Egyrészt korlátozott a logisztika, a kiszállítási kapacitás. Az ingyenes parkolás sem gyorsítja a házhoz szállítást. Az átvevőpontok pedig kénytelenek bezárni a boltokkal együtt. Ugyanakkor az iparcikkes boltok nyitva maradhattak, tehát az áprilisihoz képest nem lett vonzóbb a járványkényszer miatt a web. Például spájzolás sincs, nem is várható nagyon, a húsvét után pedig látni, hogy ünneplésben is vissza tudják fogni magukat a családok. Nyilván nem szívesen.
Létszámbővítés helyett átcsoportosítás várható
Karácsony előtt felfuttatják a boltok a létszámot a nagyobb forgalom miatt. A 19 órás boltzár elsősorban átcsoportosításokat hoz, feltehetően több lesz a részmunkaidős ott, ahol kurtítani kell a nyitvatartást. De hát a vendéglőzár, digitális tanrend miatt nő majd az élelmiszerboltok forgalma, azért valamennyi felfutás lesz karácsony előtt is, így kellene a több ember.
A nyitvatartásukat nem érintő iparcikkes boltok azok, ahol eddig nagyot esett a piac. Felvenni ők sem fognak új dolgozót a várható, legalább valamicskével nagyobb forgalom miatt, mert nincs rá pénzük. A mérlegét az év utolsó napjaiban, január elején vonhatják meg a boltosok. Végül a járványhelyzet kényszerétől függ az eredmény és a kilátás is. Sejthető azonban, hogy többen fognak végleg bezárni, mint eddig. De ha lesz vakcina, lesz újranyitás is.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







