A palackvadász szerint egyetlen nap alatt akár százezer (!) forintot is megkereshet egy kitartó gyűjtő, ő maga is végig kint van a fesztivál ideje alatt.
Augusztusig csaknem 2 milliárd forint értékű hamis terméket vont ki a piacról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A jelentés szerint mintegy 71 ezer ruházati cikk, több mint 25 ezer pár lábbeli, 11 ezer doboznál is több parfüm és csaknem 9 ezer liter mosószer akadt fenn az ellenőrzéseken.
Az elmúlt évekhez képest nagyságrendileg idén sem nőtt a hamis áru mennyisége, azonban míg 2019-ben az elektronikai cikkek másolatai mellett a kamuparfümök voltak a legnépszerűbbek, addig 2020-ra a hamis ruhák kerültek előtérbe. Az augusztusig lefoglalt árumennyiség háromnegyedét ez a termékkör tette ki.
A közlemény szerint a NAV célirányosan, a korábbi vizsgálati tapasztalatok, kockázatelemzések és nem ritkán bejelentések alapján ellenőriz, emellett folyamatosan keresi a hamis árut a közterületeken, piacokon, üzletekben, közutakon, határátkelőhelyeken és a reptéren is. Hozzátették:
Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az ismeretlen forrásból származó, ellenőrizetlen termék potenciális veszélyforrás, hiszen nincs elegendő információ a gyártás körülményeiről, sem a felhasznált összetevőkről, amik gyakran nem megfelelő minőségűek, sőt az egészségre ártalmasak, akár életveszélyesek is lehetnek.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






