Nem gondolnád mennyi pályamatrica fogyott a járvány alatt: meg fogsz lepődni

2020. június 17. 10:01

Drasztikusan visszaestek az e-matrica-eladások a koronavírus-járvány idején - derül ki a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. adataiból. A koronavírus-járvány idején bevezetett oktatásiintézmény-bezárások, a home office lehetőségének biztosítása és a turizmus lenullázódása elsőként a közlekedésen éreztette hatását. A felfutási szakaszban, vagyis március-április magasságában töredékére esett mind a belterületi, mind pedig a települések közötti forgalom.

A NÚSZ márciusra 30 százalékos forgalomcsökkenést mért az az e-matrica rendszerbe tartozó személygépjárműveknél, a teherforgalomban azonban ekkor még csak 1 százalékos volt a mérséklődés. Áprilisra aztán a személyautók fele eltűnt, a teherforgalom pedig ötödére esett - írja a Napi.

Az e-matrica-eladások ennél is nagyobb mértékben estek tavasszal. A cég már januárban eladott több mint egymillió éves országos és megyei matricát és az összes eladás több mint fele erre az időszakra koncentrálódik. Nem nehéz kitalálni, hogy tavasszal azok vásárlásai maradtak el, akik ritkábban használják a fizetős utakat, illetve nem nagyon akadt külföldi sem az országban (idén áprilisban 3 ezer külföldi turistát regisztrált a KSH, szemben az egy évvel korábbi 491 ezerrel).

Az e-matrica-eladások alakulása jól leképezi a járvány terjedését: 2020 kilencedik, vagyis február 24-vel kezdődő hetén közel 210 ezer e-matricát adtak el (valamennyi kategória és időtartam), amely 5,5 százalékkal alacsonyabb a 2019 hasonló időszaki 222 ezernél. Hasonló mértékű volt a visszaesés egy héttel később is, azonban a március 9-cel (tavaly március 10-zel) kezdődő héten már 27,4 százalékkal adtak el kevesebbet.

A nemzeti ünnepet követően brutális volt a csökkenés a tavalyi bőven 200-300 ezres eladások helyett 60-80 ezer matricát tudtak csak eladni, a legrosszabb hét az április 13-mal kezdődő hét volt, amikor 80,9 százalékkal zuhant az értékesítés. Ezt követően azonban elkezdtek visszarendeződni a számok és például május utolsó hetén már csak 29,8 százalékos volt a visszaesés.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A cégnek - illetve az államnak - 2019-ben 64,3 milliárd forint bevétele származott az e-matricák értékesítéséből, ez 14,6 millió eladott jogosultságot jelent. Ebből messze a legnagyobb összeget, 28,7 milliárdot tettek ki a heti matricák eladásai, így könnyen lehet, hogy a koronavírus megtöri az e-matricák eladásából származó bevételek növekedését.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 9. 20:58