Továbbra is a budapesti agglomeráció dominálja a családi házak piacát, a kínálat és a kereslet is ebbe az irányba koncentrálódik.
Az első negyedévben a lakáspiaci forgalom 7,4 százalékkal nőtt. Az idén pedig akár 175 ezer adásvételre kerülhet sor a piacon, amire több mint 10 éve nem volt példa. A lakáspiaci forgalom növekedésében egyre nagyobb szerepe van a vidéki vevőknek, Budapest súlya mérséklődik.
Az első negyedévében a fővárosi társasházi lakások négyzetméterét átlagban 636 ezer forintért kínálták az eladók, ez 13 százalékos drágulást jelent éves szinten. A kínálati adatok lényegében összhangban vannak a legfrissebb hivatalos adatokkal: az első negyedévben a budapesti többlakásos épületben lévő lakások ára 621 ezer forint volt átlagosan, ami 14 százalékos drágulásnak felel meg.
Masszív lakáspiacról árulkodnak a legfrissebb adatok, mint az áremelkedés, mind a forgalomnövekedést tekintve - áll az ingatlan.com elemzésében, amely a saját és a legfrissebb hivatalos adatokat vizsgálta. Balogh László, az oldal vezető gazdasági szakértője azt mondta:
Legutóbb ugyanis 2007-ben cserélt gazdát ennél több lakás, akkor 190 ezer felett volt az adásvételek száma. Annyi változás várható az idén, hogy a lakáspiaci forgalom emelkedésében a vidéki városok egyre nagyobb szerepet kapnak, Budapest súlya pedig egyre inkább csökken.
Még feljebb mentek az árak
Az árak pedig az élénkülő keresletnek megfelelően feljebb kerültek. A hivatalos adatok szerint országszerte az lakások az első negyedévben 9,6 százalékkal, a használtak közel 16 százalékkal drágultak átlagosan.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- emelte ki a szakember. Példaként említette, hogy az ingatlan.com adatai szerint az idei első negyedévben budapesti lakások átlagos négyzetméterára a kínálati piacon 636 ezer forintot tett ki, ez 13 százalékkal haladja meg 2018 egészére vonatkozó átlagot. A legfrissebb KSH-adatok pedig ezzel lényegében összhangban vannak: az budapesti többlakásos társasházi lakásoknál az átlagos négyzetméterár 14 százalékkal 621 ezer forintra nőtt. Az ingatlan.com adatai alapján a megyei jogú városokban az első negyedévben a lakások és családi házak összesen 15 százalékkal drágultak, és a KSH is 16 százalékos drágulást mért a megyeszékhelyeken. Egyedül a községekben történt csökkentek az árak az első negyedévben a tavalyi év egészéhez képest. Az ingatlan.com 1 százalékos a KSH pedig 2 százalékos árcsökkenést mért a községekben.
A második negyedévben folytatódott a drágulás. A szakértő szerint a júliustól elérhető állami támogatások, a csok bővítése, a falusi csok bevezetése az év második felében még tovább élénkíthetik a lakáspiaci forgalmat.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








