A társaság közben arról is beszélt, miért nem jelent automatikusan nyereséget a vissza nem váltott 50 forintos palackbetét.
Új Túró Rudit dob piacra a Pöttyös, aminek a cukortartalma 30 százalékkal lesz kevesebb, mint a klasszikusnak, ugyanakkor édesítőszermentes is.
Az üzletek polcain már elérhető új Túró Rudi elsősorban azokat célozza, akiknek klasszikus ízvilág mellett az is számít, hogy a nassolás során az egészségesebb alternatívát válasszák - írja közleményében a cég. Az új édesség cukortartalma 30 százalékkal lesz kevesebb, mint a klasszikusnak, ugyanakkor édesítőszermentes is.
A Túró Rudi mátészalkai gyárában sokáig kísérleteztek azzal, hogyan lehet úgy megújítani, fittebbé tenni a tradicionális terméküket, hogy a lágy túró és a vékony, ropogós étbevonat jól megszokott ízharmóniája ne sérüljön. A ma már számos kiszerelésben és ízben elérhető Pöttyös Túró Rudi új formában tér tehát vissza a gyökerekhez: 100 grammra vetítve harminc százalékkal alacsonyabb cukor-, és huszonöt százalékkal magasabb túrótartalom, valamint a jól megszokott ízélmény várja a fogyasztókat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






