11 °C Budapest

Újabb fesztivál tett nagy lépést: ezt ne keresd idén az EFOTT-on

2018. július 12. 18:59

A csütörtökön induló EFOTT fesztivál fizetőeszköze az EFOTT Prepaid Karkötő lesz. Az egyérintéses kártyákhoz hasonlóan működő kiegészítővel nem csak a fesztivál területén, de azon kívül is fizethetnek majd a látogatók.


"Ma már mindenki számára magától értetődő, hogy készpénz nélkül élvezheti a nagyobb magyar zenei fesztiválokat, hiszen ezek a rendezvények mindig is élen jártak az új fizetési megoldásokban. Ma pedig egy újabb lépést tettünk előre, hiszen az EFOTT-on először olyan karkötőt kapnak a résztvevők, amelyet a fesztiválon kívül is használhatnak majd" - mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

A karkötőt a fesztiválozók 500 forint aktiválási díj ellenében kapják az erre kialakított pontokon. A karkötőt a helyszínen készpénzzel, vagy az EFOTT külön erre kialakított oldalán keresztül bankkártyával is fel lehet tölteni. A weboldalon a továbbiakban könnyen tudjuk kezelni a karkötőn lévő összeget, megnézhetjük egyenlegünket, tranzakciós listánkat, megváltoztathatjuk a karkötő PIN-kódját, vagy akár egyenlegünkről a bankszámlánkra is utalhatunk. Az oldalon továbbá megtekinthetjük a karkötőhöz tartozó kártyaszámot, lejárati dátumot, CVC kódot, amelyekkel a karkötő online vásárlása is használható.

Abban az esetben, ha a karkötő elveszne, le is tilthatjuk azt,

és új eszköz igénylésével korábbi egyenlegünk nem vész el, hanem automatikusan jóváírják az új karkötőre. A prepaid, azaz feltöltős karkötő mellett a látogatók természetesen fizethetnek meglévő egyérintéses bankkártyájukkal, vagy arra alkalmas mobiltelefonjaikkal is.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 24. kedd
Mátyás
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 24. 13:31
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem