20 °C Budapest

Indul a roham a boltokban: mutatjuk, mire figyelj a karácsonyi akcióknál

2016. november 11. 15:02

A karácsony közeledtével egyre többet vásárolnak az emberek és sokszor a kecsegtető akciós termékek vonzzák be az üzletbe a fogyasztókat, de a gyors vásárlásnak lehetnek buktatói. A Budapesti Békéltető Testülethez a fogyasztók több alkalommal adtak be olyan kérelmet, melyben az ajándékba vásárolt ruha vagy az akciós termék utólagos cseréjével vagy az akciós kedvezménnyel illetve az internetes megrendeléssel kapcsolatban akadt problémájuk a vállalkozással.

Egyik esetben a fogyasztó "2-t fizet 3-at"vihet akcióban vásárolt a vállalkozásnál cipőket, de amikor a pénztárnál a kígyózó sor után ő következett az alkalmazott arról tájékoztatta, hogy az egyik cipő már akciós volt, ezért erre nem vonatkozik a kedvezmény! Pedig az akciót meghirdető vállalkozás ezt a kisbetűs ÁSZF-ben részletesen rögzítette. Az eljárásban végül a fogyasztó kifogására a vállalkozás méltányosságból egy vásárlási utalványt biztosított. Egy másik esetben a fogyasztó azért élt kifogással, mert a vállalkozás alkalmazottja szóban ígéretet tett arra, hogy mivel ajándékba vásárolja a nadrágot, ezért ha nem jó a mérete, akkor azt 8 napon belül kicseréli. Amikor 3 nap után visszatérve az üzletben szerette volna cserélni az árut, akkor közölték, hogy mivel nem hibás a termék, ezért arra nincsen lehetősége. Hiába írt be a fogyasztó a Vásárlók Könyvébe.

A harmadik példánál a műszaki cikket vásárolt fogyasztó 3 munkanapon belül vitte vissza az üzletbe a porszívót és kérte annak cseréjét, mert mégsem elég a teljesítménye. A vállalkozás megtagadta a cserét arra hivatkozással, hogy nem hibás a termék. A következő ügyben az interneten megrendelt és ajándékba szánt terméket nem szállították le határidőben, így a fogyasztó végül elállt a szerződéstől, mert már nem állt érdekében annak teljesítése. A vállalkozás a vételár visszafizetésével azonban késlekedett. Végül a békéltető testületi eljárásban a fogyasztó visszakapta a termék vételárát.

Mit mond a jogszabály?

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V.tv. - azaz Ptk.- termékszavatossági szabályai szerint, ha egy termék hibás, akkor a vállalkozás a termék vásárlásától számított 6 hónapon belül jelentkező hiba esetén javítást, cserét, árleszállítást vagy vételár visszafizetést ajánlhat fel a fogyasztó részére. De csakis abban az esetben, ha a termék rejtett hibás. Amennyiben pusztán arról van szó, hogy az ajándékba vásárolt terméknek nem megfelelő a mérete, a színe illetve mégsem tetszik, akkor a vállalkozásnak nincsen szavatossági kötelezettsége. Az sem mindegy, hogy milyen hibáról van szó, hiszen ha a cipő orrát lerúgtuk vagy a pulóver szála meghúzódott az nekünk felróható hiba, így szintén nem kapunk kártérítést.

Ha tartós fogyasztási cikkeket -műszaki és elektronikai cikkeket-vásárol a fogyasztó legalább bruttó 10.000,- Ft összeg felett és a termék 3 munkanapon belül meghibásodik, akkor a vonatkozó 150/2003 (IX.22.) Korm. rendelet szerint köteles a vállalkozás azonnal kicserélni azt és nem ajánlhat fel javítást. De ebben az esetben is csak akkor jogos a fogyasztó csere iránti igénye, ha a tartós fogyasztási cikk illetve műszaki cikk meghibásodott. Az akciókat meghirdető vállalkozások kötelesek az akció feltételeiről illetve részleteiről részletes tájékoztatást adni a fogyasztók részére, ezt megtehetik különböző reklámhordozókon, az üzletben elhelyezett nyomtatványokon, szórólapokon vagy internetes weboldalukon is! Az akciókra vonatkozó jórészt kisbetűs Általános Szerződési Feltételek akkor is vonatkoznak a fogyasztóra, ha óvatlanul a saját hibájából a vásárlás előtt azt nem olvasta el.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az internetes megrendelésekre a 45/2014 (II.26.) Korm.rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni. Ebben az esetben a termék átvételétől számított 14 napon belül akkor is elállhat a fogyasztó a szerződéstől, ha a termék nem hibás, csak nem tetszik. Sőt az elállási jogát abban az esetben is gyakorolhatja a fogyasztó, ha a terméket még nem vette át, nem szállították ki. A vállalkozás az elállás esetén köteles visszatéríteni a fogyasztó által kifizetett teljes összeget. A termék visszaszolgáltatásának költségei azonban a fogyasztót fogják terhelni. Az értékcsökkenés miatti levonást csak abban az esetben engedi meg a jogszabály, ha a fogyasztó a terméket a jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó mértékben használta. Erről azonban köteles előre tájékoztatni a kereskedő a fogyasztót.

Mire figyeljenek a fogyasztók?

  • 1. Fontos, hogy mielőtt vásárolunk, tájékozódjunk a vállalkozás által biztosított akció pontos feltételeiről, szabályairól, időtartamáról, esetleg kérdezzünk rá az üzletben!
  • 2. Amennyiben ajándékba szeretnénk vásárolni, akkor a pénztárnál érdeklődjünk, hogy nem hibás terméket cserélnek-e, és mennyi időn belül. Ha igen, akkor a nyugtára vagy a számlára kérjük ezt írásban is felvezetni!
  • 3. Ha tartós fogyasztási cikket vagy műszaki cikket veszünk, akkor előtte alaposan tájékozódjunk a termék alapvető műszaki jellemzőiről! Ezután hozzunk tudatos vásárlói döntést!
  • 4. Fontolják meg az olyan webáruházból való megrendelést, ahol a beazonosíthatóság (székhely, e-mailcím vagy telefonszám, cégnév, ügyfélszolgálat elérhetősége stb.) nem egyértelmű! Az internetes megrendelések előtt alaposan olvassuk el a weboldalon feltüntetett részletes tájékoztatót illetve az ÁSZF-et, mert abban rögzíteni kell az elállási jog gyakorlásának részletes szabályait, a fizetési módokat, a szállításra vonatkozó időtartamot és annak költségeit! Az elállási jogukat mindig írásban gyakorolják!

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem