A Mihály napi vásár 2026-os időpontja azért lehet kérdés, mert amíg korábban évente két vásárt rendezett Debrecen, már tavaly is csak a Debreceni Tavaszi Nagyvásárt...
Elsősorban az eredeti terméket gyártó cégeket tartják a hamisítás legnagyobb károsultjainak a magyar fiatalok, és kevésbé törődnek a gazdasági és társadalmi hatásokkal, derült ki a HENT és a TÁRKI közös kutatásából. A felmérés szerint továbbra is az alacsonyabb ár miatt esik a választás a hamisított termékekre, a büntetések pedig kevés visszatartó erővel bírnak.
Idén a válaszadóknak közel 40 százaléka állította azt, hogy az elmúlt egy évben vásárolt hamis terméket, olvasható a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a TÁRKI közös felmérésében, amit július végén a VOLT Fesztiválon készítettek a látogatók körében. A nyári adatfelvételből az is kiderül, hogy a hamis terméket vásárlók csaknem kétharmada, vagyis az összes válaszadó egynegyede az elmúlt évben ezt többször is megtette.
A hamisítványok vásárlásának legfőbb motivációját a kedvezőbb ár jelenti: a megkérdezettek több mint fele az alacsony ár miatt vásárolt hamis terméket;
A válaszadóknak ugyanakkor több mint egyharmada azért költött ilyen cikkekre, mert látszólag nem volt gond azok minőségével, derült ki a felmérésből.
A kutatás kitért a hamisításból származó gazdasági károk megítélésére is. A fiatalok többsége szerint az olcsóbb hamisítványok az eredeti termékek gyártóit károsítják meg a legjobban: a hamis terméket fogyasztók 73 százaléka, a nem vásárlók 56,5 százaléka vélekedik így, míg az előbbi csoport 27 százaléka, az utóbbinak pedig 43,5 százaléka önmagát tartja a legnagyobb kár elszenvedőjének.
- mondta el a kutatás eredményei kapcsán Németh Mónika, a HENT titkára.
Ami a hamis termékhez való hozzáférés csatornáit illeti, a válaszadók több mint fele az internetet, 21 százalékuk a piacot vagy utcai árusokat, 20 százalékuk egyéb hazai üzleteket, 15 százalékuk pedig a külföldi boltokat jelölte meg a hamis árucikk beszerzési helyének.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A kutatás szerint a válaszadókat nem az esetleges szankciók, hanem a hamis termék vélhetően rossz minőségétől való félelem (a hamis terméket vásárlóknál ez az arány 59 százalék, a nem vásárolóknál 68 százalék, továbbá a magas egészségügyi kockázat (54 százalék) téríthetik el szándékuktól.
Ezzel kapcsolatban a HENT titkára kiemelte:
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







