A vállalat közlése szerint ezzel 2026 első negyedévében az állandó kínálat közel felét érinti valamilyen mértékű ármérséklés.
A Magyar Posta a kisebb településeken is minél szélesebb körben elérhetővé szeretné tenni a nagyvárosokban megszokott, korszerű pénzügyi szolgáltatásokat.
A Magyar Posta a kisebb településeken is minél szélesebb körben elérhetővé szeretné tenni a korszerű pénzügyi szolgáltatásokat.- ismertette Szarka Zsolt a Magyar Posta vezérigazgatója.
Mik a legnépszerűbb szolgáltatások?
Posta Bankszámla
A dinamikus fejlesztéseknek köszönhetően 2015 év végén már több mint 50.000 Posta Bankszámlát nyitottak a postán, ezen túlmenően pedig a nyár során belépett a személyi kölcsön piacra is az általa közvetített Posta Személyi Kölcsön termékkel.
Befektetés
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Nemcsak folyószámla ügyeit intézi egyre több lakossági ügyfél a Magyar Postán, hanem befektetéseit is. 2015-ben, minden eddigi rekordot meghaladó közel 570 milliárd forintos megtakarítási állományból csaknem 110 milliárd forintos állomány a 2013-ban alakult Magyar Posta Befektetési Zrt. kezelésben volt. Értékpapírszámlával 2015 év végén 40 000 ügyfél rendelkezett. A Magyar Posta által közvetített megtakarítási állomány háromnegyedét állampapírban helyezték el az ügyfelek.
Biztosítás
A biztosítási szektorban immáron 13 éve jelen lévő Posta Biztosító 2014. után 2015-ben is elnyerte a londoni székhelyű pénzügyi folyóirat, a World Finance Magazin díját, mint a magyarországi biztosítási szektor legjobb életbiztosítója. Mindezt a töretlen sikert visszaigazolja az a csaknem 240 ezer biztosítási szerződés is, amelyet a Magyar Posta ügyfelei kötöttek a postákon a tavalyi év során.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







