8 °C Budapest

Csirke vagy marha: mit eszünk a legtöbbet?

MTI
2012. augusztus 3. 13:02

A nemzeti támogatások megemelését, kedvező kamatozású hitelek felvételének biztosítását és az alapvető élelmiszerek - köztük a húsok, valamint a tojás - általános forgalmi adójának (áfa) jelentős csökkentését javasolja a Vidékfejlesztési Minisztériumnak (VM) a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT), valamint a Baromfi Termék Tanács (BTT).

A két szakmai szervezet vezetői csütörtökön Budapesten közös sajtótájékoztatón számoltak be az utóbbi hetek rendkívül meleg időjárása miatt kárt szenvedő baromfi-, sertés- és húsmarhatartók körülményeiről.

Németh Antal, a VHT elnöke szerint eddig a sertés- és húsmarhaágazatban a hőség miatt 3,5-4 milliárd forintos kár keletkezett, és ez várhatóan még nőni fog. Csorbai Attila, a BTT elnöke szerint a baromfitartók eddig mintegy 4,15 milliárd forint kárt szenvedtek el a nagy meleg miatt. Mindkét szakmai szervezet vezetői egyetértettek abban, hogy az ágazat stabilitása érdekében gyors állami beavatkozásra van szükség.

Tízszer annyi baromfit eszünk, mint marhát


Molnár Györgyi, a BTT titkára elmondta: a magyar húsfogyasztás 95 százalékát a három ágazat adja. Évente és egy emberre számítva Magyarországon a baromfifogyasztás 28 kilogramm, a tojásé 14,7 kilogramm, a sertéshúsé 27-28 kilogramm, a marhahúsé pedig 2,6 kilogramm.

Magyarországon tavaly élősúlyban 460 ezer tonna sertést, 40 ezer tonna szarvasmarhát, 468 ezer tonna baromfit vágtak le, és mintegy 900 millió tojást termeltek. Az országban mintegy 150 sertés-, 5 marha- és 52 baromfivágóhíd, és további mintegy 1800 feldolgozóüzem működik.

A sertéságazatban a termelés és feldolgozás értéke mintegy 350 milliárd forint. A baromfiágazatban ez az érték 800 milliárd forint. Ebből az alapanyag-termelés 400 milliárd forintot tesz ki. A kivitel értéke a sertéságazatban mintegy 100 milliárd, a baromfiágazat esetében pedig 100-105 milliárd forint.

Tízszer annyi baromfit eszünk, mint marhát

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 


Németh Antal arról beszélt, hogy a hőség nagyon megviselte az állatokat. A tenyészállománynál a kedvezőtlen hatások elsősorban a megtermékenyítési és a fialási területen jelentkeztek. A hízóknál pedig gyengébb lett a növedékállomány minősége. Ezt azt jelenti, hogy könnyebben betegszenek meg az állatok vagy a súlygyarapodásukban adódhatnak gondok. Emiatt időlegesen növekszik, majd csökken a vágóállat-kínálat.

Csorbai Attila arra hívta fel a figyelmet, hogy a hőség hatása miatt a baromfi termékpályán mintegy 4,1 milliárd forint volt a kiesés. Példaként említette, hogy az állatok elhullásából mintegy 870 millió forint kára származott az ágazatnak, míg a súlycsökkenés további 1,2 milliárd forint veszteséget okozott.

Menczel Lászlóné, a VHT titkára a növénytermesztésben elszenvedett károkra hívta fel a figyelmet. Emlékeztetett arra, hogy a takarmánytermelésben a két legnagyobb exportőr - az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország - is érzékeny veszteségeket szenvedett. Ez kihat a magyar piacra, mivel világviszonylatban csökkent a kínálat. Emellett a szárazság jelentős mértékben sújtotta a magyar növénytermesztést is.

Elsősorban a kukorica szenvedett kárt, emiatt az ára tonnánkét a jelenlegi 50 ezerről akár 70 ezer forintra nőhet. Az állattartók költségei így jelentősen emelkednek, mivel a költségek 70 százalékát a takarmánybeszerzés adja. Egy kiló hús előállításához a sertéságazatban 3-3,5 kilogramm, míg a baromfiágazatban 3 kilogramm takarmány szükséges.

A szakemberek szerint megoldást jelentene a feketegazdaság 25-30 százalékra becsült arányának csökkentése. Ezért alapvetően fontos volna az alapvető élelmiszerek - köztük a húsok, tojás - áfáját 27-ről legalább 10, de akár 5 százalékra mérsékelni - hívják fel a figyelmet.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem