Megtévesztő: külföldi termékek magyarnak álcázva

2011. április 29. 08:32

Több hazai hiper- és szupermarket is megtévesztheti vásárlóit azzal, hogy külföldi vagy a fogyasztók számára beazonosíthatatlan eredetű terméket magyar áruként kínál - írja a Magyar Nemzet.

A lap hat kisebb és nagyobb üzletben vizsgálódott, és hazaiként feltüntetett gyártó és származási hely nélküli baromfihúst, osztrák bodzaszörpöt, uniós és nem uniós országok mézkeverékét, valamint Salzstangen névre hallgató ropit talált az áruházak polcain. A mézzel kapcsolatban az érintett szupermarket el is ismerte, hogy emberi mulasztás történt.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete szerint a jelenség hátterében az áll, hogy az elmúlt néhány évben növekedett azoknak a fogyasztóknak a száma, akik vásárlásaik során előnyben részesítik a magyar termékeket. Így nem véletlen, hogy ezek a feliratok egyre inkább megjelennek az áruházakban, csakhogy a vállalkozások olykor megtévesztő módon követik a változó fogyasztói szokásokat.

Az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának alelnöke szerint a szabályozás ma még meglehetősen liberális, sok a jogi kiskapu. Az új magyartermék-rendelet azonban orvosolhatja a gondokat, és garantálhatja a hazai áruk védelmét.

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem