Az erősödő piaci verseny ellenére a McCafé továbbra is uralja a kávézópiacot: 15 százalékos forgalomnövekedéssel és 2,9 milliós vendégszámmal zárta a 2009-es esztendőt. 2010 első hat hónapjában már 1,5 millióan látogatták meg a kávézólánc 34 egységének valamelyikét és a január-júniusi időszakban 6,54 százalékkal növekedett a McCafék forgalma az előző év hasonló időszakához képest. A "kávékedvencek" nem változtak: továbbra is az eszpresszót, cappuccinót és tejes kávét kortyolgatjuk legszívesebben.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gazdasági válság sem fogta vissza a magyarok kávézási kedvét, nem szívesen mondunk le kedvenc feketénkről. Ezt támasztják alá a legnagyobb hazai kávézólánc adatai is: az elmúlt évben a McCafé hálózat forgalma meghaladta a 890 millió forintot, amely az előző évhez képest 15 százalékos növekedést jelent. Míg a kávézólánc egységei 2009-ben 2,9 millió vendéget szolgáltak ki, addig 2010 első hat hónapjában a vendégszám elérte a 1,5 millió főt, 472 millió forintos forgalommal.
2003-ban nyílt meg az első kávézó a Régiposta utcai McDonald's étteremben, a világon hatodikként, Közép-Európában pedig elsőként. 2009-ben három vidéki egységgel bővült az akkor már 30 kávézóból álló hálózat. 2010-ben a megújult bábolnai étterem bővült ki McCaféval, így mára 34 egységgel a legnagyobb hazai kávézólánc címet tudhatja magáénak a vállalat. A fővárosi Aréna Plázában önálló egységként üzemel a kávézó, a többi úgynevezett shop-in-shop rendszerben, azaz a McDonald's éttermek részeként működik. A hazai kávézóláncok közül a McCafé egyedülállónak nevezhető abból a szempontból is, hogy vidéken is számos egységgel - szám szerint 13-al rendelkezik.
A hazai McCafékban még mindig elsősorban a klasszikus kávéitalok fogynak a legjobban. Az eladási adatok alapján a tavalyi évben leginkább a cappuccinót, az eszpresszót és a caffe latte-t, azaz tejeskávét kerestük, a különféle kávéitalokból több mint 1,3 millió adag fogyott a hálózatnál. 2010 első felében is töretlen volt a magyarok kávézási kedve, júniusig több mint 640 ezer csésze kávét kortyoltunk el a Meki kávézóiban, amelyet 8,4 tonna kávé alapanyagból főztek le. A kávéitalok mellett a sütemények is jól fogytak: 2009-ben több mint 841 ezer szeletet adtak el, 2010. első hat hónapjában pedig több mint 452 ezer szelet fogyott.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
- Nyugdíjügyi bejelentést tett Orbán Viktor
- KSH: külföldre olcsóbban termel a hazai ipar, mint belföldre
- Három születésre majdnem négy halálozás jutott augusztusban
- Egy halott, négy sebesült - lövöldözés volt Pozsonyban
- Hernádi Zsolt: sosem tudtuk kiváltani az energiahordozókat, pazarlás folyik
- Egy Leopard harckocsi bukkant fel a budapesti éjszakában – videó
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


