Kocsmába vitte az édesanyjától rabolt pénzt egy csongrádi férfi

MTI
2010. június 20. 16:02 1 perc

Fenyegetéssel és ütlegeléssel szerzett pénzt saját idős édesanyjától egy csongrádi férfi, az így szerzett összeget elitta és játékgépbe dobta - adott tájékoztatást a rendőrség.

A 39 éves férfit édesanyja szombaton négyezer forinttal leküldte a boltba, hogy abból vásároljon be, a gyanúsított azonban az élelmiszerüzlet helyett a kocsma felé vette az irányt, ahol hamar elitta, illetve játékgépbe dobta a pénzt - mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A férfi hazament, hogy megint pénzt kérjen édesanyjától. Az idős asszony nem akart neki adni, azonban fia közölte vele, hogy "nagy baj lesz, ha nem kap még pénzt!", s hogy szavainak nyomatékot adjon, lökdöste és meg is ütötte édesanyját, aki így jobbnak látta, ha engedelmeskedik. A jelenet a nap folyamán még többször megismétlődött, az idős asszony ezért segítséget kért.

A csongrádi rendőrök előállították a 39 éves munkanélküli elkövetőt, akit kihallgatása után rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe is vettek és kezdeményezik előzetes letartóztatását. A férfiról kiderült, pszichiátriai kezelés alatt áll - tudatta a főhadnagy.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?