Hárommilliárd forint támogatást osztana szét az agrártárca a Halászati Operatív Program közös érdekeket célzó intézkedések prioritásában. A pénzt a magyar halfogyasztás növelésére, illetve az értékesítés támogatására szánja a tárca -írja a Napi Gazdaság.
A tervek szerint a fogyasztást ösztönző közösségi marketingprogram mellett egy halászati kooperációs tudásközpont létrehozását is támogatná a program.
Bár még mindig jóval a világátlag alatt van a magyar fogyasztás - az EU-ban is utolsók vagyunk -, 2002-höz képest sikerült több mint 30 százalékos növekedést elérni e téren. Így jelenleg 4,19 kilogrammon áll az egy főre eső éves hazai halfogyasztás.
Ennek körülbelül a fele származik belföldi termelésből - ez a természetes fogás nélkül évi 11 ezer tonnát tesz ki, azzal együtt pedig 22 ezer tonna körül alakul évente. Amit belföldön megtermelünk, az többnyire itt is fogy el, az export elenyésző hányadot tesz ki. A tradícióknak megfelelően javarészt pontyfogyasztásról van szó, de az utóbbi időben dinamikusan növekedett a Magyarországon termelt afrikai harcsa eladása is.
Életveszélyes kütyük a magyar otthonokban: tízből nyolc vizsgált USB-töltő megbukott az ellenőrzésen
Az NKFH laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







