Kiderült: itt nyíltak új SPAR-üzletek

2010. március 1. 05:33 3 perc

Egyértelműen sikeresnek értékeli a SPAR a Plus diszkontlánc saját bolthálózatába való integrációját: eddig már több százmillióba került a korábbi Plusok "spárosítása", de az integráció tovább folytatódik. A cégcsoport forgalma 6,2%-os növekedést mutat, a dolgozók száma mégis 700 fővel csökkent.

A SPAR Magyarország Kft. évenkénti forgalma 1997 óta egyenletes növekedést mutat, mely az elmúlt évek gazdasági visszaesésének hatására sem csökkent: éves konszolidált forgalmuk 2009-ben 397,3 milliárd forintot tett ki, ez 6,2%-os növekedést jelent az előző évhez képest.

A csoport a tavalyi évben 7 áruházzal növelte üzletei számát 2008-hoz képest, a dolgozók létszáma ugyanakkor a 2008-as 14 814 főről 14 107 főre csökkent, ezzel együtt is a SPAR még mindig az ország egyik legnagyobb privát munkaadója.

Az áruházlánc a létszámcsökkentést a hatékonyság növelésével indokolta, elsősorban a korábbi Plus-raktárakban csökkentették a dolgozók létszámát.

 

Forrás: SPAR Magyarország


A SPAR és Kaiser' szupermarketek, az INTERSPAR hipermarketek és a City SPAR szupermarketek összes eladóterének a nagysága 2009 végén 397.313 m2 volt. Ebből az INTERSPAR-ok 131.960 m2-rel részesednek, a SPAR szupermarketek 238.909 m2 eladótérrel rendelkeznek, míg a Kaiser's szupermarketek 26.444 m2-rel. A 2008 év végi adathoz képest összesen 12.496 m2 -rel nőtt a SPAR egységek eladóterének nagysága.

2009 végén a SPAR Magyarország Kft. összesen 398 egységet üzemeltetett országosan. Ezen belül a megoszlás: 31 INTERSPAR hipermarket, 347 SPAR szupermarket - magában foglalva a 4 City SPAR szupermarketet is - és 20 Kaiser's szupermarket. Az előző évihez képest összesen 7 egységgel nőtt az üzletek száma. 2009-ben a SPAR Magyarország Kft. két új INTERSPAR áruházat nyitott, az egyiket Székesfehérváron, a másikat Budapesten az Allee Bevásárlóközpontban. 5 új SPAR szupermarket is nyílt: Ercsiben, Mosonmagyaróváron, Nagykőrösön, Hajdúszoboszlón és Debrecenben. A menedzsment számára az év legfontosabb feladata a 2008-ban átvett 177 Plus üzlet SPAR-ként való újranyitása volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Forrás: SPAR Magyarország

 

Emlékezetes, a SPAR Magyarország Kft. 2008-ban vette át a Magyarországon működő Plus hálózat 177 üzletét. 2009 januárjában elkezdődött a Plus üzletek több ütemben történő átalakítása SPAR szupermarketekké. 8 hónappal később az ország utolsó Plus diszkontja is SPAR szupermarketként nyitott újra, így eltűnt Magyarországon a Plus márkanév. A Plus diszkonthálózat korábbi 1500 cikkelemből álló áruválasztékával szemben jelenleg közel 6000 árucikk közül választhatnak a vásárlók.

Jól pörög a saját márka

A SPAR még a gazdasági válság begyűrűzése előtt, az emelkedő élelmiszerárakkal és megélhetési költségekkel kapcsolatos helyzetre folyamatosan megújuló akciós kínálatán túl úgy reagált, hogy S-Budget márkanév alatt kifejlesztett egy teljesen új sajátmárkás termékcsaládot. Az egyébként is növekvő forgalmú SPAR sajátmárkák között az S-Budget termékkategóriánkénti legkedvezőbb árával képviseli a húzóerőt. Az S-Budget termékcsalád gyors ütemben bővül, 2009 végén több mint 200 ilyen cikk volt a kínálatban. Az áruházlánc 2009-ben jelentősen növelte sajátmárkás termékeinek arányát, ezek száma meghaladta az 1800-at. (2008-ban 700 termék). A múlt évben a sajátmárkák forgalmi részesedése 20% fölé emelkedett.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?