Eredményes volt a kampány: kártyára váltanak az üzletek is!

2010. február 24. 13:03

Sikeresnek nevezte két éve indított országos kártyaelfogadást ösztönző kampányát a MasterCard, melynek köszönhetően 3900 új üzletben tették lehetővé a kártyaelfogadást. Arra külön büszkék, hogy ezt főként kisméretű, nem budapesti üzletekben sikerült elérniük - jelentett ki Gauder Milán, a MasterCard Europe Magyarországért, Szlovéniáért és Horvátországért felelős üzleti igazgatója.

A 2008 nyarán indított, országos kártyaelfogadást ösztönző program előtt mindössze 30 ezer üzletben lehetett kártyával fizetni Magyarországon. A régióbeli országok közül hazánkban volt a legalacsonyabb a tízezer lakosra jutó kereskedői kártyaelfogadó helyek száma, mindössze 29, szemben Szlovéniával, ahol 160, Horvátországgal, ahol 163 elfogadóhely jut ennyi lakosra. De még a régiós szinten hátul kullogó Csehországnál, illetve Szlovákiánál is rosszabb volt a hazai helyzet.

A program indulásakor a MasterCard azt remélte, hogy egy év alatt megduplázzák a kártyaelfogadó kereskedők számát, a debreceni és veszprémi 2007- es pilot projektek sikerein felbuzdulva. Ehhez képest egy év alatt, 2009. június végére 39 ezerre nőtt a kereskedelmi kártyaelfogadó helyek száma az MNB statisztikái szerint, ami 30 százalékos növekedést jelent. Ebből 3900 új üzelet sikerült kifejezetten a programmal a körbe kapcsolni, vagyis 10-15 százalékkal járult hozzá a MasterCard mentor programja az erősödéshez.

A kampány során 6 hullámban keresték fel a budapesti, és 24 vidéki város üzleteit - személyesen, telefonon, illetve DM levelek segítségével. Összesen mintegy 26 ezer nem elfogadóhely üzlet címét gyűjtötték össze, azonban a válság következtében is, igen nagy volt a lemorzsolódás, mire a szerződéskötésig eljutottak. Végül 3878 üzlettel kötöttek szerződést bankok.

Összességében a vidéki nagyvárosokban és azok környékén nagyobb arányban nőtt az elfogadóhelyek száma, mint az országban átlagosan. Győrben például 113, Székesfehérváron 78, Debrecenben pedig 122 új üzlet csatlakozott a kártyaelfogadói körhöz.

Régiós bontásban az ország dél-nyugati és észak-keleti részéről jelentkeztek a legtöbben a programba, azonban az észak-nyugati régióban született a legtöbb szerződéskötés a bankokkal. Ilyen szempontból Székesfehérvár, Tatabánya és Győr volt a legsikeresebb, míg Kecskemét, Békéscsaba, Szeged és Budapest bizonyult a leggyengébb területnek. Budapest azonban sepciálisnak számít abból a szempontból, hogy a fővárosban már eleve magas volt (a MasterCard felmérése szerint 45%-os, 2008-ban) a kártyaelfogadók száma, ezért már a telefonos megkeresésnél is magasabb volt az elutasítók aránya, de a piac mérete szerint még így is Budapest és környéke adta az új terminál-bekötés negyedét.

Az újonnan szerződött kereskedők méretét illeti, szerencsére a program során jórészt kisebb üzleteket sikerült kártyaelfogadó hellyé alakítaniuk: a megnyert kereskedők 39%-a 10 millió forint alatti árbevétellel rendelkezik, 19 százalékuk 30 millió felettivel. 

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)


Ami a bekapcsolt boltok típus szerinti megoszlását illeti, Gaduer Milán kiemelte, hogy kellemes meglepetést okozott számukra, hogy olyan üzletek is nagyszámban érdeklődtek a program iránt, melyeknél korábban nem volt jellemző a kártyaelfogadás, például virágüzletek. A gyógyszertárak több mint 62 százalékában ugyanis már a program előtt is fizethetünk kártyával, azonban éttermek esetén csak minden tízedikben volt jellemző a kártyaelfogadás.

Természetesen a program elzárulta után felmérést is készített a MasterCard az első tapasztalatokról a kereskedők körében. Ez alapján a fő motiváció a csatlakozás mögött a vevők igénye volt (56%), de szintén sokan adták azt a választ, hogy ezáltal többletszolgáltatást tudnak nyújtani vevőiknek (19%), illetve forgalomnövekedést reméltek a terminálok bevezetésétől.


Bár a bevezetés után elégedett kereskedők aránya (79%) jóval meghaladja az elégedetlenekét (7%), utóbbiak közül sokan arra panaszkodnak, hogy a vevők nem akarnak kártyával fizetni, vagy alacsony forgalma miatt nem érte meg a bevezetés, plusz a többletadminisztráció is sokaknak problémát okoz. 


A rendszer kiépítése természetesen az üzletek számára költségekkel jár: a terminálok kihelyezéséért havonta bérleti díjat, illetve 2-3 százalék körüli jutalékot kell fizetniük bankjuknak, így meghatározott forgalom alatt nem feltétlenül térül meg a havi bérleti díj fix része.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 11. 19:13