Tanúként hallgatták meg az Investech igazgatóját, a rendőrség lemásolja a cég szervereit, az oldal pénteken elérhetetlen volt. Közben kiderült, hogy visszakérhetik pénzüket a PPO ügyfelei, de a folyamat több hónapig is eltarthat. Az úgynevezett chargebackkel az ügyfél kérheti a szerinte jogosulatlan terhelés jóváírását - írja az Index.
Mi történt?
Hétfőn derült ki, hogy a ppo.hu oldalon korábban ingyenes szolgáltatásra regisztrált felhasználóktól az általános szerződési feltétlek egyoldalú, vitatott módon közéttet módosítása után 2490 forintos díjat vont le az oldal üzemeltetője. A felhasználók jelentős része már csak a terhelésről értesült, a hatóságokhoz százával érkeztek a bejelentések, a rendőrség már nyomoz. Tanúként hallgatták ki ma a rendőrségen Simén Tamást, az Investech igazgatóját - tudta meg az Index ügyvédjétől. Hegedűs László azt nyilatkozta, hogy Simén rendkívül részletes vallomást tett.
Közben teljesen elérhetetlenné váltak az Investech által üzemeltetett oldalak, például a PPO.hu, az autopalyamatrica.hu. Hegedűs Lászlótól megtudta az Index, ennek oka, hogy a rendőrség lemásolja a szervert a további nyomozás érdekében.
Az ügy folytatásáról a következőket mondta az ügyvéd: ha a rendőrség nem állapít meg jogsértést, akkor a cég folytathatja működését. Ha azt állapítja meg, hogy jogsértés történt, akkor azt kell majd kivizsgálnia, hogy ki követte el. Jelenleg ugyanis ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás. A rendőrségre több száz feljelentés érkezett, ezek többsége azonos szövegezésű volt. Ennek az az oka, hogy a fórumokon többször bekommenteltek formanyomtatványokat, hogy a károsultak könnyen meg tudják tenni feljelentésüket. Az ügyvéd azt nem árulta el, hogy a cég többi vezetőjét is kihallgatta-e a rendőrség, erre ugyanis nincs felhatalmazása.
Visszakérhetik pénzüket
Közben a PPO ügyfelei folyamatosan tanácsokkal látják el egymást, egy honlapot is nyitottak, ahol az összes, üggyel kapcsolatos információt megjelentetnek. A legutóbb felmerült lehetőség az úgynevezett chargeback intézménye.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A chargeback egy összetett reklamáció-kezelési folyamat, melyet a MasterCard kártyák esetében a kártyatársaság Chargeback Guide dokumentuma szabályoz - tájékoztatta az Indexet a MasterCard. A szabályzat elérhető a MasterCard honlapján.
Általában véve a chargeback jogtalan kártyaműveletek után indítható. Első lépésként a kártyabirtokos reklamál a kártyáját kibocsátó banknál, amely megvizsgálja a műveletet és mérlegeli a chargeback indításának lehetőségét a szabályzat értelmében. Ha ilyenre lehetőség van a kibocsátó bank visszaterheli a kártyás művelet összegét a kereskedő bankjára (elfogadó bank) és a MasterCard szabályzata szerint az ügyfél számláján jóvá is írja a tranzakció összegét.
A chargeback elindítására a reklamáció típusától függően többnyire tranzakciót követően 45 illetve 60 napig van lehetőség. A chargeback folyamat következő lépése, hogy a kereskedő bankja is megvizsgálja a visszaterhelés jogosságát, és vagy elfogadja azt, vagy érvénytelen chargeback-re hivatkozva elutasítja majd újra megterheli a kibocsátó bankot. Amennyiben a művelet továbbra is vitatott, a MasterCard döntését kérik, ám erre csak az esetek igen kis részében kerül sor. A teljes folyamat több hónapot vehet igénybe.
2010.01.15 08:35
Dagad a PPO-ügy - Az OTP is egyeztet
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








