33 °C Budapest

Vesztegetés és pénzmosás: gyanúban a Borsodchem korábbi vezetői

Pénzcentrum
2009. december 23. 14:02

Több tízmillió forintos hűtlen kezelés, vesztegetés és pénzmosás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Vám- és Pénzügyőrség egy Borsod megyében lévő multinacionális cég két korábbi vezetője és társai ellen. Mindkét férfit őrizetbe vette a Vám- és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Nyomozó Hivatala.

A nyomozás eddigi adatai szerint a Borsod megyében lévő egyik vegyipari óriás két korábbi logisztikai vezetője 2007 és 2009 év közötti időszakban a gazdasági társaság által foglalkoztatott fuvarozóknak úgy adtak munkát, hogy azért a fuvarozó társaságok vezetőitől fiktív számlák kiállítása mellett készpénz ellenszolgáltatást kértek.

Így a munkáltatójukat több tíz millió forinttal károsították meg. A hűtlen kezelésből és vesztegetésből nyert pénz egy részét - a rendelkezésre álló adatok alapján - külföldi bankszámlára utalták át.

A Vám- és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Parancsnokságának bűnügyi szolgálata a Központi Bűnüldözési Parancsnoksággal együttműködve összehangolt akció keretében hétfőn hajnalban 10 helyszínen, 75 vámos részvételével végzett házkutatásokat Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyében. Ezek eredményeként 3 férfit hallgatott ki gyanúsítottként a Vám- és Pénzügyőrség; két férfit őrizetbe is vettek.

Hűtlen kezelés, vesztegetés és pénzmosás megalapozott gyanúja miatt. A házkutatások során az egyik őrizetbe vett férfi tulajdonában lévő házi széfből több mint 60 millió forint külföldi fizetőeszköz került elő, amelyről feltételezhető, hogy a fenti bűncselekményekből származik. A Vám- és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Nyomozó Hivatala kezdeményezte a két őrizetbe vett férfi előzetes letartóztatását.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Független Hírügynökség információi szerint a BorsodChem Zrt. munkatársairól van szó.

NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?