Viktor Juscsenko ukrán elnök alá is írta azt a törvényt, mely törvényen kívül helyezi a pornográf termékeket Ukrajnában, így a szigorú szabályozás szerint törvényt sért az is, aki félmeztelen nők képét tartalmazó magazint tart otthon az ágy alatt.
Az ukrán parlament döntése értelmében bármilyen pornográf termék birtoklása törvényben ütköző cselekedet. A szörnyűség elkövetője akár 850 hrivnyát, vagyis nagyjából 20 ezer forintot fizethet büntetésként, de akár három évnyi elzárással is büntethető. A törvény - melyet eleinte csak a pedofília ellen szóló törvény kiterjesztésének szántak - értelmében nem csak a gyártás és forgalmazás, de a önmagában a birtoklás is büntetendő cselekedet lehet.
Ukrajna ezzel csatlakozott a pornográf anyagokat teljesen elutasító országok egyre növekvő listájához. Korábban már olyan országok döntöttek a pornó teljes tiltása mellett, mint például Szaúd-Arábia, Irán, Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, Kína, Kuba, Egyiptom, Malajzia, Indonézia és Hong Kong. A sor végtelen.
Az egyetlen szépséghibája az új törvénynek, hogy nem ad róla pontos leírást, mi is számít pornográf terméknek. Az egyetlen törvény, mely erre kitér, 2003-ból való, s nagyjából arról szól, hogy pornográfnak számít a szexualitás minden olyan vulgáris cinikus és obszcén ábrázolása, melynek nincs más célja, mint a nemi szervek és nemi perverziók ábrázolása, nem üti meg a morális mércét és sértő az emberi méltóság és becsület számára azzal, hogy alantas ösztönöket ábrázol. Hát ebből bizony nehéz megállapítani a különbséget egy Renoir-akt és egy Playboy-magazin között. Pedig állítólag utóbbi pornográfnak minősül. Az pedig különösen zavarossá teszi az új törvényt, hogy az ukrán igazságügyi minisztérium véleménye szerint a pornó nem tilos, ha "egészségügyi célokra" használják...
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Az energiatárolás ideje eljött – Az Ön cége készen áll rá? (x)
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
-
A zsalupiac, mint a nagyberuházások trendmutatója (x)
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
-
Ipar Napjai és Automotive Hungary – Mindenki egy helyen (x)
Hazánk legnagyobb ipari eseménye vár minden szakembert: ipari innovációk, költséghatékony megoldások, üzleti lehetőségek, networking, KKV-kat segítő pályázatok.
Portfolio Gen Z Fest 2025


