Új városok Magyarországon: ismerkedjünk a nevekkel

2009. július 3. 11:02

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény rendelkezésének megfelelően Varga Zoltán önkormányzati miniszter előterjesztésére Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke döntött a várossá nyilvánítási kezdeményezésekről.

A nagyközségi önkormányzatok képviselő-testületei kezdeményezhették várossá nyilvánításukat. A Köztársasági Elnök 2009. július elsejei hatályú döntése alapján az alábbi települések kaptak városi rangot.

Önkormányzati Minisztérium Sajtó- és Kommunikációs Főosztálya elmondta, hogy a települések szerdától viselhetik a városi címet.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem