10 °C Budapest

Felejtsük el az olcsó élelmiszereket

2009. június 17. 14:02

Mivel táplálékra bármilyen élethelyzetben szükség van, a mezőgazdaság sokkal ellenállóbb a válsággal szemben, mint más szektorok. A kockázati tényezők azonban megsokasodhatnak, ha a gazdasági mélyrepülés nem fékeződik le a közeljövőben - állapítja meg az OECD és az ENSZ legfrissebb tanulmánya.

Az agrárárak, a termelés és a fogyasztás csökkenése a kezdeti zuhanás után mérsékelt maradhat a következő két-három év folyamán - derült ki a OECDés az ENSZ élelmezésügyi szervezetének mezőgazdasági előrejelzéséből, mely 2009-2018-as időtávra szól. Bár az árak sokat süllyedtek a 2008. évi csúcsok óta, a szegényebb országok lakosai számára továbbra is drágák az alapvető élelmiszerek. Az OECD előrejelzése szerint a sertés- és marhahúson kívül nem valószínű, hogy a következő évtizedben bármely alapvető táplálék ára visszatérjen a 2007-2008 előtti szintekre - még az infláció súlyát figyelembe véve sem.

A gabonafélék ára 10-20 százalékkal lesz magasabb, mint a 2006-ban befejeződött évtizedben, míg a növényi olajak ára 30 százalékkal nőhet. A világgazdaság helyreállása újra meghozhatja az élelmiszerek iránti keresletet a fejlődő országokban, a bioüzemanyag ágazat fellendülése pedig az ipari gabonák árát növelheti meg jelentősen. A hatalmas kilengések azonban továbbra sem zárhatóak ki, hiszen a termékárak szorosan kapcsolódnak az olaj árának változásaihoz, ezen felül az időjárás szeszélyei is egyre kiszámíthatatlanabbak.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 11. 15:34