6 °C Budapest

Spórolj az árammal: miből lehet még energiatakarékosat venni?

Pénzcentrum
2008. november 20. 16:00 1 perc

A válság idején mindenki igyekszik meghúzni a nadrágszíjat, így egyre fontosabb az is, hogy a háztartásban mivel tudunk spórolni. Számtalan tanács látott már napvilágot az energiafelhasználással kapcsolatosan, ehhez egy újabb adalék a hatékony telefontöltő használata, mellyel egyszerre üthetünk két legyet, óvjuk környezetünket a kisebb energia felhasználásával, s saját magunk is jól járunk, hiszen kevesebbet kell fizetni.

Valahogy így fog mutatni az energia-hatékony fogyasztást mérő táblázat az egyes telefontöltőkön, már ha megvalósul a koncepció. Az 5 csillag természetesen a leginkább energiatakarékos készülék megjelölésére szolgál.

Forrás: Which?


A Nokia, a Samsung, a Sony Ericcson, az LG és a Motorola ugyanis egy olyan új séma kidolgozásán munkálkodnak, amely jelölné, hogy a telefontöltők milyen hatékonysággal dolgoznak.

Az elektromos "ketyerék" világában az ilyen jelölések nem idegenek, hiszen például a hűtőgépeknél is hasonló jelölések segítenek eligazodni. Az új rendszer azt mutatja meg, hogy az adott töltő mennyi energiát használ fel, ha a konnektorban felejtik, de nincs rajta telefon.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Talán kevesen tudják, de a mobiltelefonok töltői akkor is használnak valamennyi áramot, ha a konnektorban hagyjuk őket, amely általában kevesebb 0,5 wattnál. A Nokia szerint azonban a töltők által használt áram kétharmada elveszik emiatt.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 7. 06:01