10 nappal a világ 20 országából érkező vezetők válságkezelést szolgáló csúcstalálkozója előtt a még hivatalban lévő Bush-kormányzat kijelentette, hogy nem támogat semmiféle határokon átívelő, piaci szabályozói szervezet létrehozását.
Sokan azt remélik az európaiak közül, hogy a mostani tárgyalások hasonlóak lesznek az 1944-es Bretton Woodsihoz, amerika azonban nem szeretne felügyeletei szereveket létrehozni, inkább a meglévőket kell megerősíteni. Az IMF kvóták emelését azonban szintén nem támogatja.
Az USA tehát fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a november 14-15-ei csúcstalálkozónak sem témája, sem célja nem lehet egy globális piaci regulátor létrehozása, még akkor sem, ha ezt Európa, de különösen Franciaország el is szeretné érni - írja a New York Times.
Utóbbi azt is fontosnak tartaná, hogy szigorúbb szabályokat állítsanak fel a hedge fund-ok működését illetően, szerintük ugyanis ezeknek az intézményeknek komoly szerepük volt a pénzügyi válság kirobbanásában. Ezen kívül olyan speciális termékeknek is nagyobb figyelmet szentelnének, mint a credit-default swapoknak, amelyek a Lehman Brothers bukása után okoztak nagy felfordulást.
Ezek a célok egyelőre az USA részéről támadhatónak tűnnek, Bush ugyanis láthatóan elzárkózik egy ilyen típusú piaci szabályozástól, azonban várhatóan nem ez lesz az egyetlen találkozó a témában, a következőkön pedig már Obama kormánya lesz jelen.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







