Aki járt már valaha az USA-ban, tudja, hogy az éttermekben legalább 15-20 százalékos borravalót várnak el a pincérek, azt azonban már kevesen sejtik, hogy mindez nem is a felszolgálók kapják meg. Az elmúlt három évben számos jónevű étterem vezetőjét perelték be alkalmazottak, amiért nem hogy a borravalót, de még a fizetésüket sem kapták meg.
A beperelt étterem tulajdonosok között olyan nevek is akadnak, mint a new yorki Pastis étterem vezetője, Robert De Niro, a híres francia chef Jean-Georges Vongerichten, vagy a hip hop király, Jay Z.
Az egyik perelő azért terelte jogi útra ügyét, mert mikor Manhattanbe érkezett, még örült ugyan, hogy állást kaphatott egy ilyen jól menő vendéglátóhelyen, azonban mikor fizetésre került volna sor, se a rendszeres túlóráit, se a neki járó borravalót nem kapta meg.
A bíróság júniusban 3,9 millió dollárra büntette a szóban forgó, Redeye Grill nevű éttermet, amit alkalmazottainak kellett megfizetnie, és további ötöt hasonló pénzbírsággal büntetett.
Az eset jelentőségét az adja, hogy a legtöbb átvert alkalmazott bevándorló volt a perek során, ezek után azonban valószínűleg már szót mernek emelni az ellenük elkövetett visszaélések miatt.
Itt a bejelentés, új világmárka érkezik Magyarországra: ekkor nyit az első üzlet, indul el a webshop
A márka Görögországban, Ausztriában, Lengyelországban, Romániában és Indiában is debütál franchise-partnerségeken keresztül
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.








