Nem csak az első hat hónapra, hanem azt követően is korlátoznák a könyvek árának versenyét, amit a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete próbált elfogadtatni. Az új kiadású könyvekre a tervek szerint 180 napig engedményt adni, vagy csak igen keveset - írja a Világgazdaság.
Mindössze akkor lehetne eltérni a Kiadó által megszabott ártól, ha az értékesítés interneten történik és ekkor is mindössze 10 százalékkal. Ezzel viszont a rendszeres akciókat tennék szinte lehetetlenné, illetve a kisebb és nagyobb online értékesítő cégek léte is veszélybe kerülne, mivel ezek javarészt a saját árrésük terhére kínálnak engedményeket.
A további áralkura a boltoknak akkor lenne lehetősége, ha megvásárolnák a könyveket, bár ez nem túl járható út, ugyanis a legtöbbjük (90-95 százalék) bizományosi értékesítéssel működik. Emellett azok a cégek jutnának előnyhöz, amelyeknek kiadójuk is van, ugyanis ők a törvény szerint így adhatnák alacsonyabb áron a könyveket, vagy a kereskedőknek más-más fogyasztói árat engedélyezhetnének.
A vevők sem úsznák meg a dolgot, ugyanis a szoros interneten történő értékesítés árversenye miatt tavaly közel 2 milliárd forintot takarítottak meg az akcióknak köszönhetően. A bolti akciók pedig további százmilliós megtakarításokat jelentettek. A törvényjavaslat elfogadásával a magasabb árak miatt várhatóan kevesebb könyv is fogyna, amiért a vevők többet fizetnének...
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







