A lakosság úgy tűnik visszanyerte a jövőbe vetett bizalmát, hiszen az Ecostat lakossági bizalmi indexe 2008 első negyedévében 92,9 százalékot tett ki, így folytatódik az emelkedő trend. A bizalmi index mintegy 9,4 százalékponttal magasabb a három hónappal korábbinál is.

A háztartások közel fele, 55 százaléka közepesnek ítélte meg saját anyagi helyzetét, míg az átlagosnál jobb körülményekről 15 százalék számolt be. A pénzügyi helyzet megítélésében 38 százalék tart a helyzet rosszabbodásától, miközben pozitív irányú elmozdulásban csupán a lakosság ötöde bízik. A 2008 első negyedévi kedvezőbb véleményalakulásban jelentős szereppel bír, hogy nem szigorodott az adórendszer, illetve kedvezően módosultak az adójóváírás szabályai.
A lakossági bizalmi index minden részindexe javult, igaz eltérő mértékben. A korábbinál kedvezőbb tendenciát elsősorban saját pénzügyi helyzetének alakulásában, valamint a nemzetgazdaság jövőbeni fejlődésében lát a lakosság. Az ország gazdasági kilátásainak megítélésében javulást 22 százalék tart valószínűnek, s 43 százalék a pesszimisták aránya.
Az inflációs várakozások is sokat javultak, ugyanakkor ezen a területen még mindig erős a borúlátás, jelenleg még mindig magasak az inflációs félelmek, a háztartások 67 százaléka számít az árszínvonal további gyorsuló növekedésére, míg 13 százalék szerint csökkenés várható az áremelkedés ütemében.
Csekély mértékű javulás érzékelhető a munkaerő-piaci várakozások, s a jelenlegi anyagi helyzet megítélésében. A lakosság 48 százaléka nem számol a foglalkoztatás csökkenésével, a munkanélküliség 17 százalékuk szerint csökkenni fog.

A lakosság nagyobbik része nem képes megtakarítást felhalmozni. A megtakarítással rendelkező háztartások továbbra is jellemzően bankbetétben, vagy készpénzben halmozzák fel tartalékaikat. Egyre kevésbé jellemző a megtakarításokra a diverzifikáció, a háztartások 63 százaléka egyféle, 18 százalék kétféle, s 4 százalék 3 féle módon kezeli a félretett pénzt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A befektetések időtartama is egyre inkább csökken, a lakosság nagy része ugyanis a likviditást preferálja a magasabb hozammal szemben. A legnépszerűbb megtakarítási forma az éven belüli banki lekötés, ez a háztartások 37 százalékára jellemző. Emellett a biztosítás számít még kedvelt formának, melyet a válaszadók 11 százaléka említett.
A hitelfelvételt tervező háztartások 36 százaléka ház- és lakásfelújítás, 22 százaléka személygépkocsi vásárlás céljából adósodik el. További 18 százalék házat, 14 százalék lakást, 11 százalék pedig tartós fogyasztási cikket vásárolna kölcsön segítségével.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







