Invitel területen is elérhetőek az egyik legjelentősebb hazai szolgáltató, az Interware szélessávú - ADSL- szolgáltatásai, így a magyar tulajdonú cég lefedettsége már meghaladja a 90%-ot.
A T-Com területen már a kezdetektől szolgáltató Interware folyamatosan fejleszti szolgáltatásait és azok földrajzi elérhetőségét. A tavalyi év során a - volt - Hungarotel szolgáltatási területen is megjelent, majd 2008 elején a teljes Invitel szolgáltatási területen is elindította szélessávú internet hozzáférés szolgáltatását.
A lépésnek köszönhetően az ország meghatározó körzeteiben mind az egyéni, mind az üzleti előfizetők igénybe vehetik a jó minőségű, nagy sávszélességű ADSL kapcsolatokat. Mint azt a cégtől eddig is megszokhattuk, a hozzáférésen túl számos értéknövelt szolgáltatást is kínál, mint például a nemrégiben kialakított IrodaNet 2.0 csomagot, amelyek kifejezetten a KKV szektor igényeire ad teljes körű megoldást.
"Az Interware célja, hogy szolgáltatásait a lakosság és az üzleti szektor mind szélesebb köre számára elérhetővé tegye. E célt szolgálja a további értékesítési területek bekapcsolása és a piaci pozíció erősítése a már meglévő területeken is." - mondta el Sátor Csaba, az Interware ZRt. operatív vezérigazgató-helyettese. Az új területeken is folyamatos és kedvező akciókat kínálnak az ügyfeleknek - tette hozzá Sátor.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






